Foszlós húsvéti kalács



Ha húsvét, akkor kalács. No nem feltétlenül a sonka miatt, hanem úgy egyébként is. Szeretjük reggel és este és bármikor. Évek óta sütöm ezt a receptet, de idén elmondhatom, hogy az eddigi kalács-sütő pályafutásom legjobbját sikerült összehoznom húsvét vasárnapján. 

Egyik ámulatból estem a másikba, amikor egyre jobban alakultak a dolgok. Pedig az elején aggódtam, mert az első kelesztésnél nem történt semmi. Duplájára kellett volna növeszteni a tésztát, de nem csinált semmit a massza a liszt közepén.  Nem is fotóztam semmit, mert azt hittem, ez így nem lesz jó. 
Összegyúrtam, bedagasztottam a recept szerint és következett a második kelesztés. Letakarva a radiátorra tettem egy könyvre (hogy azért akkora hőt ne kapjon hirtelen - mert persze azért kicsit fűtöttünk ebben a tavaszban). Elvileg nem ír időt, csak annyit, hogy kétszeresére kelesztjük. Közben 2,5 évesemmel zajlott az élet, játszottunk, rajzoltunk, ebédet főztem, ebédeltünk, letettem aludni. Pontosan nem tudom, meddig hagytam a tésztát a takaró alatt a langyos radiátoron, de legalább másfél óra volt, az biztos.

Akkor jött velem szembe az első ámulat, amikor altatás előtt rápillantottam a kis halomra, és már nem is volt olyan kicsi. Sőt, elérte a tál tetejét és kinyomta a konyharuhát! Azon aggódtam altatódal éneklés közben, nehogy világgá keljen a tészta, mire visszaérek.
Rendes volt, a tálban maradt, míg újra eljutottam a gyúródeszkáig vele. Gyorsan tettem, amit kellett, befontam, beletettem a kerámia tálba (amit direkt ezért a kalácsért vettem), és mielőtt letakartam, gyorsan lefotóztam, mert ez már ígéretesnek tűnt.

Ezután már minden ment, mint az a bizonyos csapás a karikával. 
Megvártam, míg eléri a tál szélét a fonományom, ez nagyjából 20 perc volt.

Egyre szebb volt, de még hátra volt a sütés, ami az én sütőmben mindig kritikus része a történetnek. Vagy megég az alja, mielőtt még bármi történne a sütivel / pogácsával, vagy kiszárad, mert annyira vissza kell vennem a hőfokot, hogy átsüljön rendesen. Évek óta küzdünk egymással a szép süteményekért. 
És akkor jön a szikra, hogy most kell betenni a sütő aljába egy megmaradt, selejtes tetőcserepet, ami talán segít rajtunk...

Azt hiszem, a tökéletes kalácsot sikerült együtt elkészítenünk a sütőmmel. Nem égett le az alja, átsült, gyönyörű aranybarna lett a teteje. Illata belengte az egész házat. Felvágtuk, és az állaga maga volt a tökély! Puha, ruganyos, foszlós gyönyörűség enyhén édeskés ízzel, kissé élesztős illattal...Mit is mondhatnék? Kár, hogy nem kóstolhatja meg mindenki! ;-)

Vajon miért van az, hogy néha, ha az embernek eszébe jut valami, amiről tudja, hogy nagy valószínűséggel jó és működőképes, akkor sem teszi meg azonnal...? Persze vannak olyanok, akik rögvest félredobnak minden mást és neki állnak a megvalósításnak. Nálam ez néha napokba vagy akár hetekbe is telik - adott ötlettől függően. Ezer más dolgon jár az agyam, az új gondolat meg még nem férkőzte be magát a "tedd meg" dobozba. Csak úgy ténfereg az agytekervényeim között céltalanul. Aztán egyszer csak bumm! 3 másodperc alatt elkészítem akár. 
Így esett ez most is. Letörölni, alufóliába tekerni és betenni a sütő aljába a cserepet nem tartott tovább 5 percnél. Az eredmény pedig önmagáért beszél.

És akkor következzen a pontos recept:

Hozzávalók:
500 g liszt
30 g élesztő
3,5 dl tej
2 tojás sárgája
50 g porcukor
80 g vaj
1 mk. só
6 kemény tojás - ha bele akarod sütni a kalácsba

A kenéshez:
1 tojás sárgája (vagy az előzőleg sütött pogácsához felvert egész tojás maradéka jelen esetben) 

A lisztet mélyebb tálba szitáljuk (én soha nem szitálom át), a közepébe mélyedést készítünk, beleöntjük a cukros, langyos tejben felfuttatott élesztőt, környezetéből csak annyi lisztet keverünk hozzá, hogy galuska lágyságú legyen, tetejét megszórjuk liszttel, betakarjuk, kétszeresére kelesztjük - kb. 20 perc. 

Akkor hozzáadjuk a maradék tejet és cukrot - az élesztő felfuttatásához elég 1 dl tej és 1 kk cukor (én gondolom-formán öntöm egy kis tálkába a tej egy részét, ehhez adva egy kis cukrot vagy mézet) -, a tojássárgákat, a sót; jól összedolgozzuk, majd 2-3 adagban beledagasztjuk az olvasztott, de nem meleg vajat, amíg csak szép hólyagos nem lesz. Tetejét megszórjuk liszttel, betakarjuk, langyos helyen a kétszeresére kelesztjük.

Lisztezett deszkán lazán átgyúrjuk, 3 részre osztjuk, hengereket sodrunk belőle, megfonjuk. Vajjal kikent, kerek tortaformába (kerámia tálba) kanyarítjuk úgy, hogy a végei a közepére kerüljenek, letakarjuk, langyos helyen addig kelesztjük, amíg a tészta már majdnem a forma pereméig ér. 

Ha tojással együtt sütjük, belenyomkodjuk a beolajozott, keskenyedő végén tojástűvel kiszúrt - ez kerül felülre - kemény tojásokat. Beolajozni azért kell, hogy ne ragadjon rá a tészta, kiszúrni pedig azért, hogy az esetlegesen benne levő levegő a hő hatására, sülés közben szét ne "robbantsa" a tojást! 

Megkenjük a tésztát - a tojásokat nem! - a tojássárgájával és előmelegített sütőben, erős tűzön (200 °C) 40-45 percig - tűpróbáig - sütjük. Ha nagyon pirulna a teteje, fóliával betakarjuk. A formában hagyjuk langyosra hűlni, lehúzzuk róla a tortagyűrűt, rácsra emeljük, konyharuhával letakarjuk, hagyjuk egészen kihűlni. 

(A recept a Lajos Mari - Hemző Károly-féle "99"-es sorozat talán Ünnepi ételek c. kötetéből származik. Azért nem tudom, hogy pontosan, melyik, mert nekem csak fénymásolatban van meg.)

Ez a kalács az év bármely szakában tökéletes lehet. Húsvétkor a tojások vagy egy nyuszi teheti ünnepivé. 
Nyuszi mintája: Tilda - Egg Hare Pattern (ingyenesen letölthető minta innen)

Hihetetlen boldogság volt egy ilyen gyönyörű kalácsot kiemelni a sütőből! Az élmény megfizethetetlen, a kalács pedig tökéletes. Pillanatok alatt elfogyott. ;-)

Banánkenyér

A banán nálunk azok közé az élelmiszerek közé tartozik, ami mindig van itthon, megvesszük attól függetlenül is, hogy éppen olcsóbb vagy drágább. Előfordul néha, hogy 1-2 gyümölcs  megbarnul. Még teljesen ép a belseje, de már kicsit túlérett. Na, ilyenkor sütök belőle banánkenyeret. Diós, fahéjas, banános finomság, ami csak úgy magában is lecsúszik, de teával, kávéval, kakaóval is frenetikus élményt tud adni. 

Hozzávalók:

45 g barna cukor (de fehér kristálycukor is pont jó)

30 g durvára vágott mandula (én diót szoktam bele tenni)

255 ml tejföl

1 tk. szódabikarbóna

100 g olvasztott vaj

230 g cukor (itt is lehet barna cukrot használni)

2 felvert tojás

250 g liszt

1 tk. sütőpor

1 tk. őrölt fahéj

250 g kissé túl érett banán (ez kb. 2 db - nem baj, ha kicsit több)

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Sütőpapírral kibélelünk kettő kenyér sütőformát (vagy az én esetemben kivajazzuk, kilisztezzük). Tálban összekeverjük a 45 g barna cukrot és a durvára vágott mandulát, majd félre tesszük.

Egy tálban összekeverjük a tejfölt és a szódabikarbónát, 5 percig állni hagyjuk, majd belekeverjük az olvasztott vajat, a cukrot és a tojást. Egy másik tálba szitáljuk a lisztet a sütőporral és a fahéjjal, majd apránként belekeverjük a krémes hozzávalókat, és a szétnyomkodott banánt.

A masszát eloszlatjuk a két sütőformában, a tetejüket megszórjuk a félre tett barna cukros mandulával, és 1-1 1/4 órán át, vagy tűpróbáig sütjük. A banánkenyeret 20 percig a formában hagyjuk, majd rácsra szedve megvárjuk, míg teljesen kihűl.

 Az eredeti recept nem írja, de én a tésztába is teszek durvára vágott diót.  ;-)

Tálca-tuning


A fonyódi piacon vett tálcám lett az első olyan darabom, amin nagyobb felületen használtam az antikoló pasztát krétafesték után. Rá kellett jönnöm, hogy hígítanom kell a festéken, mert nem lett igazán szép, egyenletes a felület. Ez legjobban viaszolás után derült ki, ami gyönyörűen kiemel minden apró egyenetlenséget. De, azt hiszem, ennek a tálcának a visszacsiszolás után jól is áll. Kissé használt, kopottas darabot szerettem volna, szerintem sikerült. 

A kiindulási helyzet (a gyertyatartó új ruhájáról és a festék forrásáról egy korábbi bejegyzésben olvashatsz):

Első lépésként a füleit takarítottam le fémtisztítóval. Érdemes volt küzdeni kicsit, mert csodás, sárgarézből készült fogók bukkantak elő, amitől repdestem egy kört a kertben örömömben.

Aztán következett a csiszolás 2 különböző finomságú smirglivel. Nem volt nagy hibája a fának, de szerettem volna, ha a lemosás után visszamaradt piszok is eltűnik róla. 240-es, majd 355-ös csiszolópapírral estem neki, a végeredmény pedig egy selymes, tiszta tálca lett. Jöhetett a festés - néhány hét szünet után -, Lignocolor Olive színben.

Az első réteg festék után már láttam, hogy jó választás volt ez az árnyalat. Két réteg után visszakoptattam kicsit, utána pedig Pentart Umbra antikoló pasztával kezeltem a felületet zárásként.
Jól látszik a különbség a már kezelt és még nyers rész között.

Van még mit tanulnom az igazán szép festésről, de ennek a kissé öreg hölgynek kimondottan jól állnak a festési és csiszolási hibákból eredő egyenetlenségek. 

Összességében egy különleges darab született, mert emlékeztetni fog mindig, hogy mi mindenre kell figyelni egy felújítás során. Szeretem a színét, gyönyörű a réz fülekkel. Méretes darab, kényelmesen lehet rá pakolni. 2000 forintért vettem, most az ára felbecsülhetetlen számomra.

Azt hiszem, ehhez a tálcához igazítom a konyhámat is. Az idei tervek között szerepel a konyha bútorainak átfestése is, biztosan helyet kap az Olive árnyalat. Ezen a képen látszik, milyen szép lesz a Cream festék a felületek nagy részén, ezzel a szürkés zölddel kiegészítve. 
A mandulás kekszet pedig mindenképpen ki kell próbálnia mindenkinek, aki annyira odavan a ropogós falatokért, mint én. ;-)

Újra tanulok írni


Újdonság, de mégsem. Írni tanulok. Újra.
14-15 éves korom óta töltőtollal írok, az egyetemi jegyzeteim is ezzel készültek. Még a dőlt betűk is az enyémek régóta.
De ez valami egészen más. A hagyománya, a formái, a vonalvezetése, az ívek, a tinta, a tollhegy, a tollszár, a papír...sorolni tudnám, mi mindenbe vagyok szerelemes.
Ezen a fotón még másolatok vannak különböző tollakkal. A vonalvezetés gyakorlása a cél egyelőre, a pausz papírt rátettem egy nyomtatott mintára és átírtam.
Gyönyörűen látszik, hogy melyik írás a legszebb. Pedig még sehol sem tartok... A középső tollhegy az igazi (azok közül, amik most vannak nekem), de ezzel a legnehezebb írnom egyelőre. Az ezzel készült vonalak sokkal finomabbak és lágyabbak. Már itt látható a pici különbség a vastagabb részeken, ahol ici-picit rányomtam a tollat a papírra. Ez sokkal vékonyabb és puhább, mint az alsó (ami sima írásra tökéletesen alkalmas és jó).
A legfelső pedig egy 0.38-as zselés toll.
Mit is mondhatnék...Öröm és boldogság van!

Szeretnék majd szavakat, mondatokat, rövidebb szövegeket írni, de úgy döntöttem, hogy addig, amíg nem gyakorlom végig az ABC összes nagy és kis betűjét, addig nem írok egyetlen szót sem. Úgy gondolom, hogy annyira kezdő vagyok benne még, hogy ki kell érdemelni, hogy szavakat írhassak le ilyen gyönyörű módon. Lehet, hogy sokan bolondnak tartanak ezért, de az nem számít. ;-)
Így a nagy A-val kezdtem egy gyakorló lapon, már szabad kézzel. Egy A4-es oldalt írtam tele csak ezzel a betűvel. Persze a felénél jöttem rá, hogy rosszul vezetem a kezdő vonalat - hiába, a megszokott írásmódom nagy úr. No, de mire a lap aljára értem, megszülettek az első elfogadható A betűk. Türelmes, kitartó és döntéséhez magát tartó emberként a B-vel folytattam...

Időközben beszereztem egy újabb tollhegyet ( ez látható már az előző képen is), aminek már a márkája is jó és sokak által használt - mint utóbb kiderült számomra. Ez egy Brause 361-es hegy, ami kellően puha ahhoz a stílushoz, amibe belekezdtem. Az ún. copperplate betűk szabályos írásképet adnak, de talán pont ezért nehezebb kicsit. Mégis ezt érzem a legközelebb a saját kézírásomhoz, így ezt választottam. 

Elővettem azokat a régóta gyűjtögetett dolgaimat, amik az íráshoz kötődnek. Tintatartó, tollhegy szárral, fa itatós tapper (az a bizonyos félhenger itatós papírral, amit végiggörgettek a friss íráson), tinták. Anyukámtól hozzánk kerül az ő szekreterük, amiben tökéletes helyük lesz ezeknek a gyönyörűségeknek. Már alig várom, hogy belakhassam.
No, de addig is vissza a betűk gyakorlásához!

A gyertyatartó új ruhája

Még tavaly nyáron a Balatonnál töltöttük szabadságunkat, amikor egy nap végre eljutottam odáig, hogy elmenjek Fonyódra a vásárba / piacra - kinek mi tetszik. Gyerekkorom óta hallgattam, hogy ez az egyik legjobb bolhapiac az országnak ezen részén. 
Nagymamám nyomdokaiba lépve - aki imádta az ilyen helyeket - nyakamba vettem a sorokat és tüzetesen végignéztem mindent. Itt találtam rá néhány más apróság mellett erre gyertyatartóra is a fotón látható állapotban.

Az első pillanatban tudtam, hogy más színt kap majd, de fogalmam sem volt még, milyen árnyalatot látnék rajta szívesen. Hónapokig váratott magára a nap, amikor az éppen frissen szerzett Lignocolor festék Olive árnyalatából rákerült az első réteg. Először használtam ezt a festéket, de szerelem lett belőle azonnal. Könnyen kenhető, szépen terülő anyag, jelen esetben egy gyönyörű színben. No persze a többi szín, amiben kapható, szintén maga a tökély a maga nemében, hamarosan kipróbálom a másik színt is, amit akkor rendeltem innen. No de vissza a már zöld gyertyatartóhoz, ami lakkozott fenyő volta miatt kissé csíkos lett az első réteg után.

Nem tudtam, hogy a lakkozott felület miatt lett-e csíkos vagy egyszerűen sűrű volt kicsit a festék. Mindegy is - gondoltam -, mert a második réteg után derül ki igazán, hogy mire is képes ez a festék. Kicsit olvasgattam a nálam sokkal tapasztaltabbak véleményeit az ecsetekről, és az első rendelésembe már bele is tettem egyet. Okosan tettem, hogy hallgattam a többiekre, miszerint ezek a Lignocolor ecsetek sokkal jobbak az átlagos bolti testvéreikhez képest (kicsit drágábbak is ugyan), a festett felület önmagáért beszél utána. Jó, persze! Ehhez kell egy jó festék is, de itt adott volt az is. Amikor kibontottam az ecsetet, teljesen elolvadtam a finom, puha selymes tapintásától. Tudtam, hogy megérte az árát! Sok festéket vesz fel egyszerre, könnyű bánni vele, nem csöpög össze-vissza a festék munka közben. Egyszerűen jó!

A második réteg után már egészen átszellemült a gyertyatartóm, láttam rajta, hogy jól érzi magát új ruhájában - pedig még nem is volt kész teljesen. 
Az "előtte" állapothoz képest rá sem lehetett ismerni.

Száradás után még antikoló viaszréteget kapott. Nem akartam durván kopott, koszos felületet, inkább csak a hangulatát szerettem volna visszaadni egy régebbi, már sok kézben forgott gyertyatartónak. Pentart antikoló pasztát használtam umbra színben, az végeredmény számomra tökéletes lett.  
Ezzel egy időben festettem egy tálcát is ebben a színben, így rátettem a tálcára a gyertyatartót, hogy lássam, milyen különbséget ad az antikolás a "nyers" festéshez képest. A fölső kép természetes (borús) fényben, az alsó lámpánál készült, az igazság viszont valahol a kettő között van tényleges árnyalatot nézve. Az viszont szépen látszik így is, hogy a pasztától ragyogóbb, intenzívebb, élőbb szín jött létre.

 
A festést még gyakorolnom kell, de az antikolás miatt direkt jól állnak rajta a kissé egyenetlen,  itt-ott csíkos felületek. 
Összességében a záró viaszréteggel együtt egy mélyebb, ragyogóbb árnyalatú, kissé penészes, szürkés zöld színű gyertyatartóm lett. 
Az "utána" állapot egy egyszerű, de nagyszerű, régies, de mégis nekem új szépség.
Szeretem rajta a kisebb kopásokat, horpadásokat, amikbe beleült az antik hatás. Sokoldalúan használható szín, de mégis különleges árnyalat, amibe azonnal beleszerettem.

 

Homokóra


Szeretek piacra, vásárba járni. Nálunk van bolhapiac részleg és külön egy régiség részleg, árfekvésben utóbbi messze drágább persze. A régiségesek között gyönyörű dolgok vannak, asztalra kirakott, tiszta, készletenként kiválogatott porcelánok, lemosott tárgyak, kifényesített rézholmik. Ennek megfelelőlen tudják is feljebb tornászni az árakat, mondván, hogy ez régi. Karácsony előtt találtam 2 réz harangot bőrzsinórra kötve, szép formájúak voltak. Azt mondta az árus, hogy nem azért kerül 5000 pénzbe a kettő, mert rézből van, hanem mert régi....Így megy ez. Rájöttek, hogy ezzel a címszóval jóval többet kérhetnek érte, így erre a részlegre ritkán megyek és csak tátom a számat.
A zsibvásár placcán mindig körbe megyek, csak lefelé nézek, fogalmam sincs, hány ismerős mellett megyek el esetleg (ezúton is bocsánat, ha valakinek nem köszöntem ;-) ). Itt is lehet a rengeteg kacat között néha igazi kincsekre lelni. Tavaly ősszel találtam egy homokórát. Nem vagyok becsüs, fogalmam sincs, mennyibe kerülne ez a régiség-oldalon, de itt 1000 Ft helyett első ajánlatomra 500 Ft-ért elhoztam. A többi aznapi "találmánnyal" együtt örömben és boldogságban úszva tértem haza.

Mozgott a derekánál az óra, de az árus elárulta, hogy szétszedhető az egész, így meg lehet javítani. Mivel rendbe akartam hozni, darabokra szedtem. A réz rudakkal kezdtem, a középsőn látszik a különbség. Nem szerettem volna teljesen kifényesíteni, elvesztette volna a régies hangulatát.

Mindhárom elkészült.

Az üvegcséket lemostam, ami sokat emelt a fényükön és szépségükön. Igyekeztem függőlegesen összeragasztani őket, figyelve arra, hogy maradjon hely a homoknak az idő múlását pergetni.

Jöhettek a fa háromszögek. Finoman lecsiszoltam őket mindenhol 240-es, majd 355-ös smirglivel - utóbbi finomságú dörzsihez az ötletet évekkel korábban egy kedves asztalos barátomtól kaptam. Bársonyos, selymes simaság tapintható utána a fán. Élmény kézbe venni! Ezután olíva olajjal kentem át, gyönyörű színük azonnal visszatért. 

Már csak az összeszerelés volt hátra. Valószínűleg a ragasztás miatt, vagy talán az olajos kezelés után, de nem tudtam teljesen összerakni, az üvegek együtt magasabbak lettek, mint korábban. Már nem mozgott, teljesen beszorult a két falap közé. Annyira, hogy a kis szegecsekből az utolsót, ami a tetején van, nem tudtam visszacsúsztatni. Így is teljes értékű, tökéletesen működik, talán nehezebb lenne most szétszedni, mint előtte.
A hab a tortán a kis beleégetett szívek sora a tetején és alján. 
Számomra egy kincs született!

Simából rusztikus


Advent elején átválogattam a dísz készletemet és több üveggömböm is van, aminek a színe már nem az enyém. Változtam. De azt is tudom, hogy manapság az üvegből készített díszek igazi kincsnek számítanak ebben a műanyag világban, így félre tettem őket. 

Aztán néhány napja megláttam egy hasonló ötletet, és azonnal tudtam, hogy meg kell csinálni! Még akkor is, ha karácsonyfa díszről van szó és lassan vége van ennek az időszaknak - sokan holnap már le is szedik a karácsonyfájukat (mi biztos, hogy még gyönyörködünk benne egy darabig).
Annyira kíváncsi voltam a végeredményre, hogy nem várhattam vele még 11 hónapot!

A kiinduló állapot:

A csipkéből (valami régi ruhának volt az ujja, évek óta rakosgatom a szekrényemben ide-oda) kivágtam kis darabokat, és felragasztottam a gömbre, szépen elrendezve őket. Ékszerragasztót használtam, de bármilyen más típus is megteszi szerintem. 

Ezután Pentart matt fehér akril festékkel lefestettem a gömböt, a csipke részeket is alaposan átitatva, ezzel is jobban odaragasztva őket a gömb felületéhez.  Nem ügyeltem a teljesen egyenletes felszínre, antikolásnál még jól is jöhet.
Már az első réteg után feltűnt, hogy a festés rózsaszínű lett...Kicsit aggódni kezdtem, mi lesz ebből...
A második réteg után így nézett ki esti lámpa fénynél:

A festék jól fed, nem azzal van baj. Szerintem kioldódott az eredeti színezésből valamennyi és az fogta meg a fehér festékréteget. Ahogy száradt, úgy lett egyre rózsaszínűbb. Amikor az egész átalakítás előtt lemostam a gömböt, a konyharuha is rózsaszínes lett utána - utólag vettem észre.  

Másnap kapott még egy réteget délelőtt, és mire Kétévesem elaludt délután, már meg is száradt. Jöhetett az a fázis, amire nagyon kíváncsi voltam már, az antikolás. Pentart antikoló pasztát használtam umbra színben.
Ezen a fotón jól látszik a különbség az antikolt és csak festett részek között:

Aprólékosan, minden kis mélyedésbe igyekeztem beleszuszakolni a pasztát, ez némi időt igénybe vett, de már közben is láttam, hogy megéri. 

A kész gömb hihetetlenül szép lett szerintem! Az antikolás után is enyhén látszik a rózsaszínes beütés, így lett tökéletes. Mondhatnám, hogy így akartam. ;-) 
De ez a szép a saját kezűleg készített dolgokban. Néha menet közben alakulnak, változnak a dolgok. A felületén látszó egyenetlenség is kifejezetten jól áll neki, igazán egyedi, különleges szépség született. 

A hátteret egy olyan könyv adja, ami a nagymamámé volt, karácsonyra kapta fiatal lány korában. Azt hiszem, neki is tetszene ez a dísz.  <3

Holnap vízkereszt, de én ma egy új díszt tettem a fára. :-)