Orvosi spatulák új élete



Ötletek millióival találkozhat az ember lánya nap mint nap az interneten. Ennek a történetnek az inspirációja a szintén orvosi spatulákból készített karkötők látványa volt, amit hamarosan szeretnék majd kipróbálni. De térjünk vissza az újjászületett spatulákhoz.

Amint megkaptam egy maroknyi nyelvlapocot - nem volt nehéz beszereznem, hiszen a világ egyik legjobb orvosa Édesapám :-), de patikában bárki hozzáférhet  -, azonnal minták után néztem. Hímzéseimhez van egy kis füzetem, amiben rajzolgatni szoktam, onnan vettem a virágokat, majd kissé megnyújtva egyiket, másikat, előrajzoltam a keskeny lapocskákat. Pirográfommal - új barátommal :-) -, beleégettem a levendulákat, kamillákat, szíveket és még sorolhatnám, mi mindent ezekbe az égetnivalókba.

A gondolat, hogy könyvjelzőként élhetnek tovább ezek a fadarabok, felvillanyozott. Ki kellett még találnom, hogyan fejezem be őket, mitől lesznek igazi könyvjelzők. Szerencsés vagyok, mert Férjem műszerei között van egy nyákfúró (akik értenek az elektronikához, tudják, mi ez), ami tökéletesen alkalmas kicsi lyukak fúrásához fába is. Miután ezzel megvoltam, előbányásztam egyik mindenes dobozomat, és fa gyöngyök után kutattam. Ráakadtam egy régi nyakláncomra, amit soha nem hordtam, fogalmam sincs, honnan van, de tudtam, hogy most jött el az ő ideje.

Darabjaira szedtem, és máris különböző formájú és színű, pont méretes gyöngyökhöz jutottam.
Bőrzsinórt korábbi beszerző körutamon vettem egyszer, így összeházasítottam őket, és voálá! Új könyvjelzők sorakoztak előttem az asztalon! 

  
Egyik kedvenc mintájú darabomat azonnal be is vetettem. 
Tudom, hogy nekik is tetszik új életük. :-)

Táblába égetve


Egy korábbi bejegyzésemben említettem itt, hogy testvéremnek készítettem ajándékot pirográffal. Most, hogy már megkapta, meg tudom mutatni. 

A szöveg ismeretlen szerzőtől származik, de saját magamnak is egy útmutató, így azt gondoltam, bátyámnak is tetszene. 

A fa lapot hobbi boltban vettem, szándékosan olyat választva, aminek érdekesebb a mintája, ezen még sötétebb foltok is vannak. Akkor még nem tudtam, hogyan fog kinézni, de megtetszett, hogy nem egyszínű. Ceruzával előírtam a szöveget és - egy nagy levegőt véve - elkezdtem beleégetni a betűket a fába. 
Amikor ez készen volt, élve a fa adta mintázattal, azt is átrajzoltam, így megszületett egy személyes ajándék sok szeretettel. 

Bevallom, nekem nagyon tetszik. :-)

A pirográfia kezdeti örömei


Karácsonyra megleptem magam egy pirográf eszközzel, amit most ki is próbáltam. Csodákat láttam ezen a téren, így kíváncsi voltam, milyen lehet vele alkotni. Nem volt egy nagy befektetés (Lidl, 2500 Ft), így anélkül, hogy valaha is lett volna ilyen a kezemben, megvettem.

Egyszerűbb, könnyen rajzolható ábrákat kerestem, de az első nagyobb lélegzetű dolog már ott lebegett előttem. Testvéremnek terveztem meg gondolatban egy ajándékot, és tudtam, hogy ezzel a technikával szeretném elkészíteni. Már csak azt kellett kitalálni, mire próbáljam ki. A képen látható korong korábbi, házi vágás eredménye, akkor még fogalmam sem volt, hogy ilyesmire rajzolni fogok egyszer, edényalátétnek szántuk. Hamar rájöttem, hogy ilyen durva felületre nem használható ez a kütyü, mert útban vannak a barázdák és hegyek-völgyek. A csiszolás is felmerült bennem, de szerencsére gyorsabban találtam mást, ami szóba jöhetett.

Teljesen más célból, de december elején vettem néhány kicsi fakorongot egy hobbi boltban. Izgatott nagyon a dolog, így fogtam őket és miközben melegedett a rézhegye új játékszeremnek, előrajzoltam néhányat belőlük. Gyorsan kiült a mosoly a szám szélére, mert könnyedén tudtam követni a rajzok vonalait, és pillanatok alatt ott vigyorogtak rám életem első pirográfos szépségei.

Csiszolni és finomítani kell még apróságokon, próbálgatni, gyakorolni kell, hogy teljesen olyanok legyenek, amilyennek szerintem lenniük kell. Az írást megpróbáltam, az egy kicsit nehezebb. Minél kisebbek a betűk, annál nehezebb olvashatóan, szépen követni az előrajzolt irományt. 

A bátyámnak szánt ajándék fa lapja már ott volt előttem az asztalon, írni szerettem volna rá, így nyeltem egy nagyot, és belevágtam. Írtam és láttam, mit kell még gyakorolni. Akkor szépek a betűk, és akkor könnyű égetett betűkkel játszani, ha könnyedén, lazán tartjuk az egyébként egyre jobban átmelegedő szárat. Na, ez nem ment olyan egyszerűen. De hősiesen befejeztem a gondolat leírását, és még a körülötte kanyargó, természetes fa mintázatot is felhasználtam a komplett végeredményhez. Majd hátradőltem, néztem egy darabig, és megveregettem a vállam. :-)
Megmutatni egy későbbi bejegyzésben tudom majd, mert még nem adtam át neki. 

Pirográfos történetem csattanójaként másnap a Férjem egy kisebb kupac fa koronggal tért haza és széles vigyorral az arcán átadta, mondván: "Legyen mit égetned!"
A világ egyik legjobb emberével élek együtt, ez már nem kétség! 

Azóta számtalan ötlet jutott eszembe, mit is lehetne megégetni.  ;-)