Tálca-tuning


A fonyódi piacon vett tálcám lett az első olyan darabom, amin nagyobb felületen használtam az antikoló pasztát krétafesték után. Rá kellett jönnöm, hogy hígítanom kell a festéken, mert nem lett igazán szép, egyenletes a felület. Ez legjobban viaszolás után derült ki, ami gyönyörűen kiemel minden apró egyenetlenséget. De, azt hiszem, ennek a tálcának a visszacsiszolás után jól is áll. Kissé használt, kopottas darabot szerettem volna, szerintem sikerült. 

A kiindulási helyzet (a gyertyatartó új ruhájáról és a festék forrásáról egy korábbi bejegyzésben olvashatsz):

Első lépésként a füleit takarítottam le fémtisztítóval. Érdemes volt küzdeni kicsit, mert csodás, sárgarézből készült fogók bukkantak elő, amitől repdestem egy kört a kertben örömömben.

Aztán következett a csiszolás 2 különböző finomságú smirglivel. Nem volt nagy hibája a fának, de szerettem volna, ha a lemosás után visszamaradt piszok is eltűnik róla. 240-es, majd 355-ös csiszolópapírral estem neki, a végeredmény pedig egy selymes, tiszta tálca lett. Jöhetett a festés - néhány hét szünet után -, Lignocolor Olive színben.

Az első réteg festék után már láttam, hogy jó választás volt ez az árnyalat. Két réteg után visszakoptattam kicsit, utána pedig Pentart Umbra antikoló pasztával kezeltem a felületet zárásként.
Jól látszik a különbség a már kezelt és még nyers rész között.

Van még mit tanulnom az igazán szép festésről, de ennek a kissé öreg hölgynek kimondottan jól állnak a festési és csiszolási hibákból eredő egyenetlenségek. 

Összességében egy különleges darab született, mert emlékeztetni fog mindig, hogy mi mindenre kell figyelni egy felújítás során. Szeretem a színét, gyönyörű a réz fülekkel. Méretes darab, kényelmesen lehet rá pakolni. 2000 forintért vettem, most az ára felbecsülhetetlen számomra.

Azt hiszem, ehhez a tálcához igazítom a konyhámat is. Az idei tervek között szerepel a konyha bútorainak átfestése is, biztosan helyet kap az Olive árnyalat. Ezen a képen látszik, milyen szép lesz a Cream festék a felületek nagy részén, ezzel a szürkés zölddel kiegészítve. 
A mandulás kekszet pedig mindenképpen ki kell próbálnia mindenkinek, aki annyira odavan a ropogós falatokért, mint én. ;-)

Újra tanulok írni


Újdonság, de mégsem. Írni tanulok. Újra.
14-15 éves korom óta töltőtollal írok, az egyetemi jegyzeteim is ezzel készültek. Még a dőlt betűk is az enyémek régóta.
De ez valami egészen más. A hagyománya, a formái, a vonalvezetése, az ívek, a tinta, a tollhegy, a tollszár, a papír...sorolni tudnám, mi mindenbe vagyok szerelemes.
Ezen a fotón még másolatok vannak különböző tollakkal. A vonalvezetés gyakorlása a cél egyelőre, a pausz papírt rátettem egy nyomtatott mintára és átírtam.
Gyönyörűen látszik, hogy melyik írás a legszebb. Pedig még sehol sem tartok... A középső tollhegy az igazi (azok közül, amik most vannak nekem), de ezzel a legnehezebb írnom egyelőre. Az ezzel készült vonalak sokkal finomabbak és lágyabbak. Már itt látható a pici különbség a vastagabb részeken, ahol ici-picit rányomtam a tollat a papírra. Ez sokkal vékonyabb és puhább, mint az alsó (ami sima írásra tökéletesen alkalmas és jó).
A legfelső pedig egy 0.38-as zselés toll.
Mit is mondhatnék...Öröm és boldogság van!

Szeretnék majd szavakat, mondatokat, rövidebb szövegeket írni, de úgy döntöttem, hogy addig, amíg nem gyakorlom végig az ABC összes nagy és kis betűjét, addig nem írok egyetlen szót sem. Úgy gondolom, hogy annyira kezdő vagyok benne még, hogy ki kell érdemelni, hogy szavakat írhassak le ilyen gyönyörű módon. Lehet, hogy sokan bolondnak tartanak ezért, de az nem számít. ;-)
Így a nagy A-val kezdtem egy gyakorló lapon, már szabad kézzel. Egy A4-es oldalt írtam tele csak ezzel a betűvel. Persze a felénél jöttem rá, hogy rosszul vezetem a kezdő vonalat - hiába, a megszokott írásmódom nagy úr. No, de mire a lap aljára értem, megszülettek az első elfogadható A betűk. Türelmes, kitartó és döntéséhez magát tartó emberként a B-vel folytattam...

Időközben beszereztem egy újabb tollhegyet ( ez látható már az előző képen is), aminek már a márkája is jó és sokak által használt - mint utóbb kiderült számomra. Ez egy Brause 361-es hegy, ami kellően puha ahhoz a stílushoz, amibe belekezdtem. Az ún. copperplate betűk szabályos írásképet adnak, de talán pont ezért nehezebb kicsit. Mégis ezt érzem a legközelebb a saját kézírásomhoz, így ezt választottam. 

Elővettem azokat a régóta gyűjtögetett dolgaimat, amik az íráshoz kötődnek. Tintatartó, tollhegy szárral, fa itatós tapper (az a bizonyos félhenger itatós papírral, amit végiggörgettek a friss íráson), tinták. Anyukámtól hozzánk kerül az ő szekreterük, amiben tökéletes helyük lesz ezeknek a gyönyörűségeknek. Már alig várom, hogy belakhassam.
No, de addig is vissza a betűk gyakorlásához!

A gyertyatartó új ruhája

Még tavaly nyáron a Balatonnál töltöttük szabadságunkat, amikor egy nap végre eljutottam odáig, hogy elmenjek Fonyódra a vásárba / piacra - kinek mi tetszik. Gyerekkorom óta hallgattam, hogy ez az egyik legjobb bolhapiac az országnak ezen részén. 
Nagymamám nyomdokaiba lépve - aki imádta az ilyen helyeket - nyakamba vettem a sorokat és tüzetesen végignéztem mindent. Itt találtam rá néhány más apróság mellett erre gyertyatartóra is a fotón látható állapotban.

Az első pillanatban tudtam, hogy más színt kap majd, de fogalmam sem volt még, milyen árnyalatot látnék rajta szívesen. Hónapokig váratott magára a nap, amikor az éppen frissen szerzett Lignocolor festék Olive árnyalatából rákerült az első réteg. Először használtam ezt a festéket, de szerelem lett belőle azonnal. Könnyen kenhető, szépen terülő anyag, jelen esetben egy gyönyörű színben. No persze a többi szín, amiben kapható, szintén maga a tökély a maga nemében, hamarosan kipróbálom a másik színt is, amit akkor rendeltem innen. No de vissza a már zöld gyertyatartóhoz, ami lakkozott fenyő volta miatt kissé csíkos lett az első réteg után.

Nem tudtam, hogy a lakkozott felület miatt lett-e csíkos vagy egyszerűen sűrű volt kicsit a festék. Mindegy is - gondoltam -, mert a második réteg után derül ki igazán, hogy mire is képes ez a festék. Kicsit olvasgattam a nálam sokkal tapasztaltabbak véleményeit az ecsetekről, és az első rendelésembe már bele is tettem egyet. Okosan tettem, hogy hallgattam a többiekre, miszerint ezek a Lignocolor ecsetek sokkal jobbak az átlagos bolti testvéreikhez képest (kicsit drágábbak is ugyan), a festett felület önmagáért beszél utána. Jó, persze! Ehhez kell egy jó festék is, de itt adott volt az is. Amikor kibontottam az ecsetet, teljesen elolvadtam a finom, puha selymes tapintásától. Tudtam, hogy megérte az árát! Sok festéket vesz fel egyszerre, könnyű bánni vele, nem csöpög össze-vissza a festék munka közben. Egyszerűen jó!

A második réteg után már egészen átszellemült a gyertyatartóm, láttam rajta, hogy jól érzi magát új ruhájában - pedig még nem is volt kész teljesen. 
Az "előtte" állapothoz képest rá sem lehetett ismerni.

Száradás után még antikoló viaszréteget kapott. Nem akartam durván kopott, koszos felületet, inkább csak a hangulatát szerettem volna visszaadni egy régebbi, már sok kézben forgott gyertyatartónak. Pentart antikoló pasztát használtam umbra színben, az végeredmény számomra tökéletes lett.  
Ezzel egy időben festettem egy tálcát is ebben a színben, így rátettem a tálcára a gyertyatartót, hogy lássam, milyen különbséget ad az antikolás a "nyers" festéshez képest. A fölső kép természetes (borús) fényben, az alsó lámpánál készült, az igazság viszont valahol a kettő között van tényleges árnyalatot nézve. Az viszont szépen látszik így is, hogy a pasztától ragyogóbb, intenzívebb, élőbb szín jött létre.

 
A festést még gyakorolnom kell, de az antikolás miatt direkt jól állnak rajta a kissé egyenetlen,  itt-ott csíkos felületek. 
Összességében a záró viaszréteggel együtt egy mélyebb, ragyogóbb árnyalatú, kissé penészes, szürkés zöld színű gyertyatartóm lett. 
Az "utána" állapot egy egyszerű, de nagyszerű, régies, de mégis nekem új szépség.
Szeretem rajta a kisebb kopásokat, horpadásokat, amikbe beleült az antik hatás. Sokoldalúan használható szín, de mégis különleges árnyalat, amibe azonnal beleszerettem.