Boszorkányság?

 

Sokrétű, színes, izgalmas, fantasztikus világ a növények világa, amibe beleugrottam az egyetemen, és akkor nem gondoltam, hogy a gyógynövényekkel ilyen szoros barátságot készülök kötni. Rájöttem, hogy ha csak a kertemben körülnézek, számos növény a szépségén kívül a gyógyításunkban is tud segíteni. Elővettem a tankönyveimet és jegyzeteimet, és most már könnyedén, szívesen olvasom azt a rengeteg ismeretet róluk, ami a vizsgák előtt kicsit kényszeresnek, levegőben lógónak, üresnek tűnt. Úgy döntöttem, felveszem a boszorkány süvegemet, ráülök a seprűmre és repülök...

A gyógynövények használatakor az egyik legelső és legáltalánosabb módszer a tinktúra, ami az adott növény / növények alkoholos kivonatát jelenti. Ez egy igen egyszerű, ám hatásos lehetőség a hatóanyagok kivonására a gyógynövényből. Lehet frissen szedett vagy szárított növényből készíteni, mindkét esetben apróra felvágott növényi részekre, egy tiszta befőttes üvegre és alkoholra van szükség. No meg némi türelemre, mert a hatóanyagok kioldódásához időre van szükség. Általában 2-6 hét az áztatási idő, a növénytől vagy növényi résztől függően. Ráadásul az sem mindegy, hogy adott növény kész tinktúrája belsőleg vagy külsőleg használható. Még a gyógyszerkönyvekben is szerepel ez a természetes gyógymód, hiszen sokáig eláll, könnyedén adagolható, és újra elkészíthető, ráadásul kutatások igazolták a hatékonyságot.
Vannak pontos ismeretek, vannak vakfoltok, de az biztos, hogy a növények gyógyító erejét érdemes segítségül hívni, hiszen itt vannak körülöttünk, gyűjthetők vagy termeszthetők is akár, és alig várják, hogy segíthessenek. 

Ha türelmünk megjutalmaz bennünket, és elkészül a tinktúra, le kell szűrni és már használható is. Legfrissebb barátom a pásztortáska, melynek tinktúrája enyhíti az izomfájdalmakat és fejfájás ellen is alkalmazható. Ki gondolta volna anno, amikor gyerekként leszedtem ezt a virágot, és „csörgőt” készítettem belőle a lejjebb húzott termésekkel, 30 évvel később tinktúraként a polcomon kerül újra elém. 

Fontos, hogy mindig egészséges, tiszta növényt használjunk. Ha magunk szedjük, tudni kell, mikor érdemes szedni melyik részét, hogy a lehető legnagyobb hatóanyaggal tudjuk felhasználni. Persze meg is vásárolhatjuk az adott növényt, ilyenkor érdemes utánajárni, hogy pontosan milyen problémára milyen növény adhat enyhülést. Összetett dolog ez, sok apró részletre kell figyelni, hogy a végeredmény valóban jó minőségű legyen, hiszen gyógyítani szeretnénk. 

  

A legfontosabb viszont, hogy ezek nem gyógyszerek, nem orvosként alkalmazzuk őket, így mindenképpen biztos tudással és gyakorlattal kell rendelkezni ahhoz, hogy minden rendben legyen. Minél inkább belemerülök ebbe a csodálatos világba, annál inkább érzem, hogy nagyon keveset tudok róla. De olvasom, tanulom, így boszi-tanoncnak már elmehetek. 😉

 

Talpas kínáló átfestve


Sokszor veszek olyan holmit a piacon, amiről azonnal tudom, hogy át fogom alakítani. Ezt a kínálót még tavaly ősszel vettem a pécsi vásárban, a formája és a szélén a csipkeszerű díszítés azonnal megtetszett. A néni váltig állította, hogy ezt szépen le lehet tisztítani, ki lehet fényesíteni, csak egy "kis mosogatás" kell neki. Itthon azonnal kipróbáltam, amit ő mondott, bár már akkor tudtam, hogy le fogom festeni, de persze semmi nem történt. Nem akartam nekiesni és súrolni, soha nem lett volna a régi, ebben biztos vagyok. Különben sem tetszett volna fényes ezüstben. 

A fehér mellett döntöttem, mert olyat szerettem volna, ami minden ünnephez és hétköznaphoz illik, egyszerű és finoman elegáns, mégis kissé rusztikus. Lignocolor festéket használtam, a Cream árnyalat volt készleten, amit a végén még viaszoltam. Szeretem ezt a festéket, kiadós, nem csöpög, vékonyan lehet vele dolgozni, akár egy rétegben is képes szépen fedni. 
Többször használtam már, festettem gyertyatartót, régi képkeretet, baba bútort, fa tálcát is. A gyertyatartó leírásában a festék forrása is megtalálható. ;-) Mindegyik olyan lett, amilyennek elképzeltem, bár ezek fából készültek. Kíváncsi voltam, mit kezd a festék a fémmel. A tálaló formája miatt úgy gondoltam, szivacs-ecsetet használok, így szép, egyenletes felületet kaptam a szivacs rányomogatásával. Két rétegben festettem le, mert volt, ahol kissé átlátszott még a szürkés-fémes szín az első festés után.
Miután megszáradt, Pentart Umbra viasszal kentem át, de ez nagyon sötét volt a szinte hófehér festéken, így visszatöröltem átlátszó viasszal. 

A fotón mind a három verzió ott van, nekem pont az a lehelet vékony barnaság és különbség kellett, ami alig látszik, mégis teljesen más hatású. Balra lent a natúr Cream festék 2 rétegben, mellette az Umbra viasszal átkent második lépés, fent pedig a visszatörölt végeredmény.

Így, fehéren sokkal szebben látszik a szélét díszítő csipke, kaptam egy bármikor használható tálalót 1000 Ft-ért és némi munkáért cserébe. 
Öröm és boldogság!

Elefánt rózsaszín nadrágban
mert játékot varrni jó :-)

Dumbo története sokaknak ismerős lehet. Ha esetleg még sem, akkor ő az a kis elefánt, aki óriási fülekkel született. :-) Négyévesemnek ez a könyv volt az egyik ajándéka karácsonykor, és amikor már 138-adszor olvastam neki, eszembe jutott, hogy az egyik Tilda könyvben (Tone Finnanger - Tilda alkotóműhelye) vannak elefántok. Gyorsan megkerestem, megnézegettük közösen a könyvet, és rátaláltunk a nagyfülűekre. Persze azonnal jött a kérés, hogy akkor mindjárt varrjunk két elefántot, egy kicsit és az anyukáját.
Szerencsés vagyok, hogy lányom született, aki imádja a puha, plüss játékokat - ki nem?! -, így mondhatom, hogy neki varrok játékokat. Pedig az az igazság, hogy én legalább annyira szeretem őket készíteni, mint amennyire ő szívesen játszik velük később. 
Szóval elefántra fel!

Az, hogy puha játékot varrjak, nem volt újdonság, varrtam már nyuszikat és mackókat,  melyek közül több is külföldön vigyáz már kis gazdájára. 
Kivettem a szabásmintát, kiszabtam, összevarrtam a darabokat. Igyekszem végig gondolni az elkészítés folyamatát, hogyan teszem egymásra az anyagokat, hogyan fordítom ki, stb. De természetesen van, amikor mindez mit sem ér, mert miután ügyesen, jól kigondolom, másként és rosszul csinálom. Ilyenkor az sem vigasztal, hogy "csak azzal fordul elő ilyesmi, aki csinálja" meg "mindent be kell gyakorolni". Jelen esetben az elefánt fülét rontottam el. Ha egyforma lenne a külső és belső oldala bélés nélkül, nem lett volna gond. De itt a külső szürke, a belső pedig rózsaszín, köztük némi vatelinnel, hogy finom puha legyen. Jól végig gondoltam, majd egymásra fektettem az anyagokat a végleges sorrendben (???), körbe varrtam, majd rájöttem, hogy ez így nem jó.

A könyv persze szépen leírja, hogyan tegyük egymásra az anyagokat, majd hogyan fordítsuk ki és tűzzük le. Elvileg a vatelint kellett volna legfelülre raknom majd alatta a két különböző anyag színével egymás felé fordítva úgy, hogy a fül-belső legyen legalul.  Így a körbevarrás után, kifordítva kerülnek a helyükre a rétegek.
Amikor itt tartottam, a test darabjai már készen voltak, nem volt kedvem újat csinálni, így hagytam az egészet és körbe cikkcakkoltam sűrű öltésekkel, hogy emlékeztessen mindig arra, hogyan is kellett volna készíteni mindezt, hogy az jöjjön ki a végén, amit eredetileg elképzeltem.  

De a végeredmény itt is kárpótolt, még akkor is, ha ráadásul kissé egérre hajazó fülforma sikeredett az elefánt fejére. :-)

A test összevarrása ugyanúgy történik, mint a már említett mackók esetében. Gombokkal rögzítettem a karokat és lábakat, hogy forgathatóak legyenek. A könyv szerinti leírásban fixre varrják a végtagokat, de az nem annyira gyerek-barát szerintem. 

A nadrág pántjait is patentokkal varrtam az elejéhez, ellentétben a fixre varrással, így öltöztethető lett a figura, kislány kezek nagy örömére. :-)

  Ormi várja a mama-elefántot, aki hamarosan hazatér hozzá.

Forró fűszeres almalé

2 l  100 %-os almalé
1 narancs
1 citrom (nálam csak fél)
szegfűszeg
szegfűbors
fahéj

Almalé fazékba, gyümölcsök karikára, bele a fazékba a fűszerekkel együtt, felforral, kortyol, ámuldozik, hogy milyen finom. ;-)

Körte ivólé házilag

Amikor lassan 4 évvel ezelőtt ideköltöztünk és láttam a sok gyümölcsfát a kertben, nagyon örültem. Ez volt a vágyunk. Mindenféle gyümölcs fán, bokron, földön. De akkor még teljesen tapasztalatlan voltam e téren, nem tudtam, mekkora munkát, mennyi időt jelent ezek karbantartása, a gyümölcsök felhasználása. Ma már, néhány évvel a hátam mögött, sok metszés, kicsi permetezés, sok üvegnyi befőtt és lekvár után picivel többet tudok erről a világról, de még mindig nem eleget. A fákról lepotyogó gyümölcs még mindig nagy kihívás. Eltalálni a megfelelő időpontot a betakarításra, na az nehéz. Persze olvassa az ember a jobbnál jobb tanácsokat, de az én kertemben, az én fáimmal az adott évi időjárást, az esőt, napsütést mind együtt nem egyszerű figyelembe venni. Meg ott a másik kérdés, mi mindent szeretnék kezdeni a sok gyümölccsel? Befőtt? Ahhoz még keményen kell leszedni a fáról. Lekvár? Ahhoz az éppen beérett darabok kellenek. Ivólé? Ahhoz a kicsit túlérett is jó. Akkor most mi van? Ennyire előre gondolkodni még nem tudok. De lehet, hogy csak én bonyolítom túl a dolgot. ;-)

Egyelőre ott tartok, hogy hallgatok a megérzéseimre, meg a szabadidőmre (befőzni csak éjszaka tudok vagy ha senki nincs itthon rajtam kívül), és elteszem, amit tudok. Rengeteg gyümölcsöt dobunk ki még így is sajnos, jut a szomszéd a hordójába is, de azért a polcok a kamrában lassan megtelnek újra. 

Idén először tettem el körte ivólevet, de a nagy sikerre való tekintettel ezentúl minden évben megtöltök néhány üveget.
Csak lepotyogott, akár kicsit már hibás körtéből készítettem. Egy zománcos nagymama-vájlingot teleraktam púposan a gyümölccsel, csak ott hámoztam, ahol muszáj volt, magházát kivettem, és kockára vágva ment egy nagy fazékba Egy fél citrom levét tettem a vízbe, ami éppen ellepte a végére a darabokat.

Nem tudom, hány kiló lett a tiszta gyümölcshús, de a nagy fazekam majdnem tele lett vele. Tettem bele egy teáskanálnyi őrölt fahéjat, egy mokkáskanálnyi őrölt szegfűszeget és kóstolás után (!), ízlésünk szerint 5 evőkanálnyi cukrot, majd forrástól számítva főztem még nagyjából 20 percet. Amikor teljesen megpuhultak a kockák, botmixerrel a még bugyogó finomságot selymesre turmixoltam. Mivel kevés cukor került bele, egy teáskanálnyi Na-benzoát-ot is tettem bele, hogy biztosan meg tudjuk majd inni az összeset.
Már csak üvegekbe kellett tölteni (erről egy korábbi bejegyzésben részletesebben írtam) és mehetett a takarók közé. 

Két nappal később kihámoztam a rétegek közül az üvegeket, és megcímkéztem, "felöltöztettem" őket.
Mehettek a kamrába.

A körte az egyik kedvenc gyümölcsöm. Különösen a Vilmos körte, amiből most az ivólevet készítettem. Kétszeri nekifutásra, összesen 12 üveg rostos gyümölcslé készült, egyenként 720 ml-esek. Bőven lehet még hígítani felbontás után, mert nagyon sűrű lett, tele rostokkal. 
Nagggyyon finom! :-)

 

Látta már a fát?

Amikor eljön az ősz, és a természet felveszi a legszínesebb ruháját, mindig eszembe jut egy történet, amit sok évvel ezelőtt olvastam és kiírtam magamnak. Minden évben előveszem és elolvasom, amikor hasonlót látok.

"Először a szomszédasszonyom, Mrs. Gargan hozta szóba.
- Látta már a fát? - kérdezte tőlem, amikor a hátsó kertben üldögélve élveztem az őszi alkonyatot. - Ott, a sarokban! - mutatott rá. - Gyönyörű fa, pompásak a színei. Feltétlenül nézze meg!

Megígértem, de hamarosan meg is feledkeztem róla. Három nap múlva az utcán kocogtam, s egyszerre izzó narancsszín fényre lettem figyelmes. Egy pillanatig azt hittem, kigyulladt egy ház. Aztán eszembe jutott a fa.

A futásból lépésre váltva közelítettem feléje. A közepes méretű juhar formájában semmi rendkívülit nem találtam. Hanem a színeit illetően Mrs. Gargannak igaza volt. Egy festőpaletta színeinek tobzódására emlékeztetett: ágai alul vakító bíborszínben ragyogtak, közepén a lomb az élénksárga és a narancsszín árnyalataiban lángolt, s a tetején mély borvörösbe szelídült. A tüzes színek között vékony érként halványzöld levélsávok és sötétzöld foltok kacskaringóztak ott, ahol az ősz keze még nem érintette meg a leveleket.

Lassan közeledve a fa teteje körül néhány csupasz ágat pillantottam meg. A lehullott levelek skarlátvörös szőnyegként hevertek a fa törzse körül. 

Amint elbűvölten néztem ezt a szépséget, eszembe jutott, amit egy esszéíró mondott a csillagokról. Képzeljük el, milyen szenzációs esemény lenne, ha a csillagképek ezredévenként csak egyszer jelennének meg! Ám mivel minden éjszaka feltűnnek az égbolton, szinte pillantásra sem méltatjuk őket.

Ugyanezt gondoltam a fáról. Fenséges látványa nem tart egy hétnél tovább, s ezért különösen becsesnek kell tekintenünk. S én majdnem elszalasztottam!

A XIX. században egy férfi, amikor az északi fény pompáját megpillantotta az égen, meghúzta a templomharangot, hogy figyelmeztesse rá a város lakóit. Úgy éreztem, a fa is ilyesmit érdemelne. Az egész környéknek meg akartam mutatni ezt a csodát.

A harangot nem kondíthattam meg, de hazafelé bandukolva minden útba eső szomszédomat megszólítottam, s föltettem az egyszerű, ám nagy jelentőségű kérdést:
- Látta már a fát?"
(Robert S. Kuff, Látta már a fát?)

A fotókat ma reggel készítettem az utcáról a kertünkben álló gyönyörű Japán liliomfáról (Magnolia  kobus). Csak álltam előtte, néztem, ahogy a nap átsüt a levelein. Ragyogó, aranyszínben pompázott. Hálás vagyok Ilonka néninek, aki annak idején elültette ezt a különleges fát a kertben, mert így van saját csodám.

Manapság nem divat megállni egy szép virág mellett, vagy a felhőkben gyönyörködni.  Manapság megállni sem divat. Pont ezért van rá a legnagyobb szükségünk most. Igenis vegyük észre a lehullott gesztenyét, a sárkány formát a felhőben, a méhecskét a virágon, a csillagokban egy régi nyár emlékeit és a hihetetlenül szép színeket egy őszi fa levelein. 
Mert ettől lehet és kell is mosolyogni.

Napfogyatkozás

18 évvel ezelőtt ezen a napon volt a napfogyatkozás.

Csodás emberekkel élhettem át együtt a Balaton déli oldalán, akikkel – egyikük kivételével - azóta sem találkoztam. Pedig de jó volna újra együtt lenni kicsit! Nézni a csillagokat, beszélgetni, szalonnát sütni, újra nevetni a sok marhaságon, ami réges-régen történt a csillagász táborokban… Vízi pisztoly csata, biliárd játszmák sora, strandolás, közös reggeli-ebéd-vacsora, Rizikó társasjáték, kakaós ébresztő a fiúknak; az összes létező mese összegyűjtése a '80-as és '90-es évekből hajnali 4 és 5 között, dodgem és buli Siófokon, éjszakai észlelés szúnyoginvázió közepette, világmegváltó beszélgetések hálózsákban a domboldalon és még sorolhatnám. Életre szóló élmények és emlékek - remélem, nem csak nekem.  ;-)

Mintha csak tegnap előtt lett volna, hogy felvittük a távcsöveket a dombra délelőtt.                             

Ezt írtam akkor a naplómba:

"1999. augusztus 11. szerda

Amikor elkezdődött a napfogyatkozás, még csak szemüveggel vagy távcsövekkel lehetett látni, hogy a Hold „beleharapott” a Napba. Nagyjából a felénél vettük észre, hogy megváltoztak egy kicsit a fényviszonyok. Furcsa lett a levegő, a bokrok, fák és az ég színe.

Az észtek, akik csak a napfogyatkozás miatt utaztak Magyarországra, közben hevesen doboltak a sámán dobjaikon, hogy elűzzék a maradék felhőket (esőre és borult időre ébredtünk reggel). Gyönyörű, tiszta lett az ég!

Egyre közelebb értünk a 11:50-hez. Az utolsó percek már teljesen hihetetlenek voltak. Eltűntek a madarak, elkezdtek ciripelni a tücskök, előjöttek az éjszakai bogarak.  Szemmel láthatóan folyamatosan változott a világ körülöttünk. Mintha valaki letekerte volna a fényt. Varázslatos volt! És akkor csend lett… a Hold teljesen eltakarta a Napot. Egyszerűen elmondhatatlan érzés volt! Libabőrös lettem, fülig ért a szám, folytak a könnyeim, és a szívem majd’ kiugrott a helyéből! Gyönyörű volt! Az utolsó fél percben odarohantam az egyik nagy távcsőhöz, és megnéztem a napkoronát nagyban. Láttam a napkitöréseket is! Fantasztikus volt! Aztán vége…

Újra előjött a Nap – illetve tovább ment a Hold, újra fel kellett venni a szemüvegeket, hogy belenézhessünk. „Visszafelé” már sokkal gyorsabbnak tűnt. A fény is, meg maga a folyamat is. A hőmérséklet közben több mint 10 fokot esett. A totalitás végére 19,5 fok lett.

Amikor már mindenki magához tért, Glenn, egy arizonai fazon, akinek a napfogyatkozás a hobbija, és aki szintén csak ezért jött ide az USA-ból, odajött hozzánk és belecsapott mindenkinek a tenyerébe. Hihetetlenül látszott rajta a boldogság! Ahogy – azt hiszem – mindenkin."

Itthon legközelebb teljes napfogyatkozás 2081-ben lesz. :-(
Viszont ha valaki most, augusztus 21-én az Egyesült Államokban jár, akkor ott átélheti újra ezt a csodát.