Vásárfia


Vasárnap délelőttönként sokszor elsétáltam a pécsi vásártérre, ahol bóklásztam, nézelődtem, kincseket kerestem. Volt olyan ritka alkalom, amikor üres kézzel tértem haza, de többnyire  ráleltem 1-2 darabra, amit nem tudtam ott hagyni. Ritka az, mikor konkrét céllal megyek, inkább a vadászat, a kincsekre lelés öröme az, ami hajt.
Vannak olyan árusok, akikhez mindig "benézek", és általában találok is apróságokat. Ilyen pl. az a néni, aki szebbnél szebb vásznakat, csipkéket és ágyneműket hoz hétről hétre, én meg azon gondolkodom, mi az, amit ne vigyek haza. ;-) Mivel törzsvásárló vagyok nála, mindig kapok kedvezményt is, ami külön jól esik a megszerzett zsákmány mellett - vele soha nem alkudozom. 

Amióta Enikő megszületett, talán csak kétszer voltam ott, így nagyon tetszett az ötlet, hogy elmegyünk együtt kicsi családommal, és mindenki megy a maga útjára. Enikő Apával tartott, autóhoz kerestek emelőt meg ...  nem tudom, mit. :-) Én pedig gyors iramban végig száguldottam a bolhapiac részlegen, és a rengeteg ruha között megakadt a szemem azokon, amik aztán haza is jöttek velem. Rengetegen voltak, alig tudtam haladni a sorok között. Feltűnően sok volt a ruhaárus - régebben ez nem volt ennyire jellemző. Gondolom, könnyebb vele bánni, mint mondjuk a porcelánnal és nagyobb az igény is rá. 
Bármi is az, amit találok, mindig nagy örömmel és mosollyal az arcomon megyek haza. Így volt ez most is .

A csipkéket és konyhai törölközőket a Néninél találtam, a kézzel horgolt kicsi függöny miatt pedig külön örömtáncot jártam, mert azonnal bevillant, hova is kerül majd. A konyharuhákon látszott, hogy egy damaszt abroszt használtak fel az elkészítésükhöz, ami hibátlan állapotban van, hófehér, azsúrozott, csipkeszélű gyönyörűség. 

A kosarat szerettem volna közelebbről megnézni először, de nem volt ott az árus. Vártam pár percet, aztán úgy döntöttem, ott hagyom, sietnem kellett, hogy végig érjek. Tudtam, hogy Enikőnek aludnia kell hamarosan, így nem volt időm várakozni. 

Aztán már az autó felé mentünk, amikor mondtam Lacinak, hogy én azt a kosarat mégis megnézném még egyszer, visszafutok. 500 Ft volt a pénztárcámban, elkértem az övét is a biztonság kedvéért. Futás közben gondoltam, hogy elég lesz a pénzem a kosárra!  Az árust megtaláltam - 2 ember figyel 3 standot. Kérdeztem, mennyi, a válasz: 1000 Ft. Forgattam, néztem, mondtam, hogy az alján a penész nem túl jó jel, így: "Adok érte 500 Ft-ot, már csak annyi van nálam." Átkiabál a nő a másiknak, hogy vihetem-e ennyiért. Amaz az első másodpercben elhúzza a száját, majd legyint: "Vigye!" Én igyekeztem elnyomni a számra húzódó mosolyt, kifizettem, majd a szerzeményemmel együtt, vigyorogva futottam a családom után. Lehet, hogy a nagylelkű árengedménynek az is oka volt, hogy már 11 felé járt az idő, de a lényeg a lényeg. Megvan a kosár 500 Ft-ért! :-)

Itthon aztán, míg Enikő aludt, lesikáltam a kosár alját, megszabadítottam a penésztől. Ezzel azon a kis részen valóban eltört 1-2 szál az alján, kissé hiányos lett, de nem számít. Úgy sem mákot szeretnék tárolni benne. ;-) Napozott estig, majd tisztán, habfalatosan (gyerekkorom egyik kedvenc szava) bevittem a műhely-sarkomba. Még nincs meg a végső helye, de szerintem jól érzi majd magát nálam. 

Ezekkel a csodákkal gazdagodva még az a röpke 3/4 óra is, amit a vásárban töltöttem összesen, értelmet nyert. Sokan voltak, cikk-cakkban néztem a kirakott portékákat a sorok között, és még így is boldogan tértem haza. 
Alig várom a következő alkalmat egy kis vadászatra!



 

A télikert tetejének felújítása  I.


Amikor annak idején beleszerettünk ebbe a házba, annak egyik fő oka a téli kert volt. Mindig is azt mondtam, hogy ha egyszer házunk lesz, annak lesz télikertje. A gondolat, hogy üldögélek egy kényelmes széken betakarva, mellettem egy csésze tea gőzölög az asztalon és egy könyvet olvasok, miközben esik az eső vagy a hó kint - és mindezt egy télikertben ! - elvarázsol. 

Az első dolog, amit felújítunk a házon, az ennek a teteje. Valami rejtélyes oknál fogva az előző tulajdonos/ok két rétegű tetőt hagytak ránk: egy dróthálós üveg és egy felette lévő sárga műanyag hullámpala - a kettő között pedig nagy mennyiségű kosz. Ezt feketére festett fém szerkezet tartja, mint ahogy az oldalát adó üvegtáblák keretét is. Ebből - az én szememben - már csak szebbet lehet varázsolni.
( A fotó telefonnal készült és görbére sikerült. :-)  )

A pala eltávolítása még egészen egyszerű volt, és már nagyot dobott a beáramló fény mennyiségén. Ezután letakarítottuk a koszt és kiderült, hogy az üveg annyira nem is rossz. Kánikula idején viszont issza a napfényt és tovább fűti az amúgy is könnyen felmelegedő télikertet. Tehát továbbra is a teljes tetőcsere a cél.

Ami ezután jött, az már nem volt olyan egyszerű, le kellett flexelni a palát tartó vasrudakat, hogy hozzáférhető legyen az alap szerkezet, ami az üveget tartja. Amikor ez megvolt, a ház Ura nagyon megkönnyebbült. :-) Pihenésként fogta az ecsetet és fehér selyemfényű zománcfestéket és lefestette 2 rétegben a vasrudakat.

Már ennél a pontnál kezdtem mosolyogni és lelki szemeim előtt egyre jobban körvonalazódott a végeredmény.
Mérlegelve több tényezőt, végül az opál polikarbonát lemezek mellett döntöttünk, amit méretre vágattunk és a fordított T profilú tartószerkezetbe ragasztottunk szilikon segítségével.

Belülről nézve már a következő fotón is jól látszik a különbség. A kép elkészülte óta újabb 2 cella lett készen, haladunk - még ha lassan is. 

A középen lógó lámpa is fehér lesz, és tisztességes felfogatást kap majd. Amikor az üveglapokat kivettük belőle és lemostuk, kiderült, hogy átlátszó és szép, mintás üvege van!
:-)


Nagyon sok munka vár még ránk, de nem kérdés, hogy megéri-e.

Folyt. köv.  :-)