Látta már a fát?

Amikor eljön az ősz, és a természet felveszi a legszínesebb ruháját, mindig eszembe jut egy történet, amit sok évvel ezelőtt olvastam és kiírtam magamnak. Minden évben előveszem és elolvasom, amikor hasonlót látok.

"Először a szomszédasszonyom, Mrs. Gargan hozta szóba.
- Látta már a fát? - kérdezte tőlem, amikor a hátsó kertben üldögélve élveztem az őszi alkonyatot. - Ott, a sarokban! - mutatott rá. - Gyönyörű fa, pompásak a színei. Feltétlenül nézze meg!

Megígértem, de hamarosan meg is feledkeztem róla. Három nap múlva az utcán kocogtam, s egyszerre izzó narancsszín fényre lettem figyelmes. Egy pillanatig azt hittem, kigyulladt egy ház. Aztán eszembe jutott a fa.

A futásból lépésre váltva közelítettem feléje. A közepes méretű juhar formájában semmi rendkívülit nem találtam. Hanem a színeit illetően Mrs. Gargannak igaza volt. Egy festőpaletta színeinek tobzódására emlékeztetett: ágai alul vakító bíborszínben ragyogtak, közepén a lomb az élénksárga és a narancsszín árnyalataiban lángolt, s a tetején mély borvörösbe szelídült. A tüzes színek között vékony érként halványzöld levélsávok és sötétzöld foltok kacskaringóztak ott, ahol az ősz keze még nem érintette meg a leveleket.

Lassan közeledve a fa teteje körül néhány csupasz ágat pillantottam meg. A lehullott levelek skarlátvörös szőnyegként hevertek a fa törzse körül. 

Amint elbűvölten néztem ezt a szépséget, eszembe jutott, amit egy esszéíró mondott a csillagokról. Képzeljük el, milyen szenzációs esemény lenne, ha a csillagképek ezredévenként csak egyszer jelennének meg! Ám mivel minden éjszaka feltűnnek az égbolton, szinte pillantásra sem méltatjuk őket.

Ugyanezt gondoltam a fáról. Fenséges látványa nem tart egy hétnél tovább, s ezért különösen becsesnek kell tekintenünk. S én majdnem elszalasztottam!

A XIX. században egy férfi, amikor az északi fény pompáját megpillantotta az égen, meghúzta a templomharangot, hogy figyelmeztesse rá a város lakóit. Úgy éreztem, a fa is ilyesmit érdemelne. Az egész környéknek meg akartam mutatni ezt a csodát.

A harangot nem kondíthattam meg, de hazafelé bandukolva minden útba eső szomszédomat megszólítottam, s föltettem az egyszerű, ám nagy jelentőségű kérdést:
- Látta már a fát?"
(Robert S. Kuff, Látta már a fát?)

A fotókat ma reggel készítettem az utcáról a kertünkben álló gyönyörű Japán liliomfáról (Magnolia  kobus). Csak álltam előtte, néztem, ahogy a nap átsüt a levelein. Ragyogó, aranyszínben pompázott. Hálás vagyok Ilonka néninek, aki annak idején elültette ezt a különleges fát a kertben, mert így van saját csodám.

Manapság nem divat megállni egy szép virág mellett, vagy a felhőkben gyönyörködni.  Manapság megállni sem divat. Pont ezért van rá a legnagyobb szükségünk most. Igenis vegyük észre a lehullott gesztenyét, a sárkány formát a felhőben, a méhecskét a virágon, a csillagokban egy régi nyár emlékeit és a hihetetlenül szép színeket egy őszi fa levelein. 
Mert ettől lehet és kell is mosolyogni.

Napfogyatkozás

18 évvel ezelőtt ezen a napon volt a napfogyatkozás.

Csodás emberekkel élhettem át együtt a Balaton déli oldalán, akikkel – egyikük kivételével - azóta sem találkoztam. Pedig de jó volna újra együtt lenni kicsit! Nézni a csillagokat, beszélgetni, szalonnát sütni, újra nevetni a sok marhaságon, ami réges-régen történt a csillagász táborokban… Vízi pisztoly csata, biliárd játszmák sora, strandolás, közös reggeli-ebéd-vacsora, Rizikó társasjáték, kakaós ébresztő a fiúknak; az összes létező mese összegyűjtése a '80-as és '90-es évekből hajnali 4 és 5 között, dodgem és buli Siófokon, éjszakai észlelés szúnyoginvázió közepette, világmegváltó beszélgetések hálózsákban a domboldalon és még sorolhatnám. Életre szóló élmények és emlékek - remélem, nem csak nekem.  ;-)

Mintha csak tegnap előtt lett volna, hogy felvittük a távcsöveket a dombra délelőtt.                             

Ezt írtam akkor a naplómba:

"1999. augusztus 11. szerda

Amikor elkezdődött a napfogyatkozás, még csak szemüveggel vagy távcsövekkel lehetett látni, hogy a Hold „beleharapott” a Napba. Nagyjából a felénél vettük észre, hogy megváltoztak egy kicsit a fényviszonyok. Furcsa lett a levegő, a bokrok, fák és az ég színe.

Az észtek, akik csak a napfogyatkozás miatt utaztak Magyarországra, közben hevesen doboltak a sámán dobjaikon, hogy elűzzék a maradék felhőket (esőre és borult időre ébredtünk reggel). Gyönyörű, tiszta lett az ég!

Egyre közelebb értünk a 11:50-hez. Az utolsó percek már teljesen hihetetlenek voltak. Eltűntek a madarak, elkezdtek ciripelni a tücskök, előjöttek az éjszakai bogarak.  Szemmel láthatóan folyamatosan változott a világ körülöttünk. Mintha valaki letekerte volna a fényt. Varázslatos volt! És akkor csend lett… a Hold teljesen eltakarta a Napot. Egyszerűen elmondhatatlan érzés volt! Libabőrös lettem, fülig ért a szám, folytak a könnyeim, és a szívem majd’ kiugrott a helyéből! Gyönyörű volt! Az utolsó fél percben odarohantam az egyik nagy távcsőhöz, és megnéztem a napkoronát nagyban. Láttam a napkitöréseket is! Fantasztikus volt! Aztán vége…

Újra előjött a Nap – illetve tovább ment a Hold, újra fel kellett venni a szemüvegeket, hogy belenézhessünk. „Visszafelé” már sokkal gyorsabbnak tűnt. A fény is, meg maga a folyamat is. A hőmérséklet közben több mint 10 fokot esett. A totalitás végére 19,5 fok lett.

Amikor már mindenki magához tért, Glenn, egy arizonai fazon, akinek a napfogyatkozás a hobbija, és aki szintén csak ezért jött ide az USA-ból, odajött hozzánk és belecsapott mindenkinek a tenyerébe. Hihetetlenül látszott rajta a boldogság! Ahogy – azt hiszem – mindenkin."

Itthon legközelebb teljes napfogyatkozás 2081-ben lesz. :-(
Viszont ha valaki most, augusztus 21-én az Egyesült Államokban jár, akkor ott átélheti újra ezt a csodát. 

2016


A tavalyi évből kiindulva, azokat a a terveimet tovább szőve és megvalósítva, új tervek ködében indul a 2016-os év. 

Megtanultam az időmmel jobban gazdálkodni 2015-ben egy kicsi lány megszületését követően, így az év vége felé egyre több időt szentelhettem az alkotásnak, varrogatásnak, dekorációnak. Idén ezt szeretném mesterfokra emelni és a itthoni tennivalók mellett minél többet létrehozni abból, ami a fejemben van Alkotás és Tervezés címszó alatt. 

Ezt a képet még 2014-ben találtam a Pinteresten, de ennél jobb, találóbb gondolatot egy új év elejére még nem láttam, így továbbra is ez a mérvadó számomra:

"A mai nap az első üres oldala egy 365 oldalas könyvnek. Írj egy jó példányt!"