Kis takaró ...

Amikor annak idején kiderült, hogy babát várok, azonnal tudtam, hogy valami olyat szeretnék készíteni neki majd, ami évekre szól és csak az övé és szerethető.

Sokat gondolkodtam, mi lehetne az, de nem jutott eszembe semmi igazi.

Hetekkel később megismertem egy szülésznőt, aki segít majd a Kisasszony (mert közben kiderült, hogy kislányt várunk) születésénél is. Ő mondta, hogy bevihetek a szülésnél egy saját kis takarót, amivel betakarhatom, amint megszületik és a kezembe adják.

Tudtam, hogy ez lesz az a tökéletes első ajándék Neki, amit elkészíthetek.

Most, hogy már bármelyik percben elindulhat a Kislányunk hosszú és csodás útján, alig  várom, hogy betakargathassam a pihe-puha fehérségbe, ami vár rá...

Hálás vagyok Mariannak a lehetőségért, hogy bevihetem ezt a takarót a kórházba. Már ott lapul a táskában a többi holmi között, várva, hogy egyszer csak felkapjuk és elinduljunk hárman a szülészetre...

Tűfestés lépésről lépésre,

avagy honnan tudom, hova kell bökni a tűt

Sokszor kérdezték már tőlem, honnan tudom, hogy hova, hogyan, milyen színű fonallal öltök egy tűfestés közben, így gondoltam, megosztom veletek mindazt, amit ezidáig "felhalmoztam" tudásként ezen a téren. :-)

Az egész úgy indul, hogy találok egy fotót vagy rajzot, ami tetszik. 

Ha fotó, akkor lerajzolom színesben, hogy könnyebb legyen az árnyalatokat fonalként elképzelni. Ezután a rajz kontúrját egy napfényes ablakon átmásolom a vászonra, amire hímezni szeretnék. 

Ha lenvászonra vagy hasonló sűrűségű anyagra esett a választás, akkor érdemes alárakni egy sűrű szövésű selymet vagy szatént, mert  sokkal szebben és biztosabban lehet így hímezni a vászonra. Mivel ennél a technikánál nagyon szorosan vannak az öltések egymás mellett vagy egymáson, egy ritkább szövésű anyagnál összecsúsznak, így nem lesz szép a végeredmény.  Amit viszont nem kell alábélelni, az a hagyományos, régi lepedővászon. Az önmagában alkalmas arra, hogy hímezzünk rá. Újra kiderült, hogy a régi dolgok többet érnek sokszor, mint új társaik, és ezzel meg is lehet menteni egy-egy szép vásznat. :-)

Hímzőkeretbe fogom az anyagot/anyagokat, és már indulhat is az öltések végeláthatatlan sora. 

Első lépésként a körvonalakat hímzem ki hátraöltéssel/gépöltéssel (backstitch) vagy láncöltéssel (chainstitch), a szirmoknál általában a legvilágosabb, levelek és szár esetében a legsötétebb árnyalattal.

Ha ez kész, akkor jöhet az igazi játék a színekkel, az árnyalás. Hogy ezt hogyan is kell csinálni, arról - ugyan angolul -, de ezen a honlapon találtok leírást és videót is a technikáról. Én is innen tanultam, és itt is igaz az, hogy a gyakorlással az ember rájön apró fogásokra, de az alapokhoz tökéletes információkat találtok.

A másik honlap, amit már említettem ebben a bejegyzésemben, az Trish Burr oldala, ahol már igazi csodákat talál az ember lánya, igazi mesterfogásokkal és megvásárolható fonalakkal, mintákkal, készletekkel. Ebből a két oldalból tanultam mindazt, amivel a saját képeimet hímzem. 

A fenti fotón több fázis látható egyszerre, mert van az úgy, hogy egy szirom kitöltése után egy kis változatosságra vágyom és inkább egy kontúrral folytatom. A már elkészült, fehérből rózsaszínbe forduló szirmok, a zöld kontúros levelek és a félig kész szár mellett a negyedik féle fázis azon a szirmon látszik, amiben a tű van a képen. 

Ha egy virágnál térbeli hatást szeretnénk elérni, akkor azt egy alapozással tehetjük meg. Ez annyit jelent, hogy a körvonal hímzése után először a körvonalon belül töltöm ki a legvilágosabb színnel a felületet lapos öltésekkel (satin stitch), majd a körvonalat is belefoglaló lapos öltésekkel - ahogy a képen is látható -, az előző öltések irányára merőlegesen újra befedem a szirmot. Az árnyalás csak ezután következik, de az így megemelt színezés miatt kissé kiugrik az elkészült rész. Így még plasztikusabb lehet a végeredmény. 

Amit még fontos megemlíteni ennél a technikánál, hogy csak akkor lesz élethű a kész hímzés, ha az öltések iránya megegyezik a szirmok és levelek erezetének irányával. Ez jól látszik a már bekeretezett, kész képen a leveleken. 

Minél több árnyalattal hímzünk, annál szebb lesz a végeredmény. Érdemes olyan árnyalatokat választani, amik a lehető legközelebb állnak egymáshoz, így szinte láthatatlan átmeneteket érhetünk el. Két olyan, hímzőfonalakat gyártó cég van, amelyeknek a fonalai alkalmasak minőségi hímzés elkészítéséhez: a DMC és az Anchor. A két gyár fonalainak színskálái egymásba átválthatóak, így könnyedén megtaláljuk az általunk keresett színeket.

Egy időigényes türelemjáték ez a hímzésfajta, de lenyűgöző képek születhetnek belőle. 

Megéri! :-)

Ha kérdésed merül fel ezzel kapcsolatban, tedd fel bátran!

Csodás hímzéseket kívánok mindenkinek!

Könyveknek szeretettel

Sokszor kiderült már, hogy bizonyos szempontokból nem a mai kor gyermeke vagyok. Amikor mindenki ""türűgetős" telefonokkal (ahogy egy kedves, idős bácsi mondta), tablet-ekkel, e-book-okkal rohangál, én "nyomógombos" telefont használok, könyveket gyűjtök és szeretgetek itthon. Szerencsés vagyok, mert örököltem nagyszülőktől sok szép, értékes darabot. Méterekben lehet mérni a könyvek mennyiségét itthon és ez jó. Szeretem megfogni, kinyitni őket, beleszagolni a lapok közé, mert olyan hangulatot árasztanak - különösen a régi darabok -, ami lassan eltűnik ebben a rohanó világban.

Jó bekuckózni egy nagy fotelba egy meleg takaró és egy csésze forró tea társaságában, kinyitni az éppen olvasott regényt és olvasni...olvasni... Mindez hogy nézne ki egy digitális kütyüvel a kezemben?! :-)

Amióta elkezdtem komolyabban kézügyeskedni, a könyvek sem maradhattak ki. Az első könyvjelzők drótból és gyöngyökből készültek, filigránok, játékosak lettek.

Ha egy régi könyvet vettem le a polcról, hiányzott egy borító, amivel védhetem addig, míg vissza nem kerül a helyére - így születtek meg a könyvborítók, hol rusztikus, hol romantikus változatban. 

 

Később egy kedves kérésnek tettem eleget egy borítóval, ami az Anyák könyve címet kapta - anyák gyűjtik benne össze gondolataikat és tanácsaikat egy kislánynak.

Született borító Bibliához is...

Aztán, egy barátoknál töltött nap során felmerült a strapabíró, gyerekbiztos könyvjelző kérdése. Sok verzió végig gondolása után készültek el az első mágneses darabok, kibélelve, levarrva, egyénivé alakítva.  

 

  

Valahogy úgy vagyok a könyvjelzőkkel, mint a bögrékkel - soha nincs elég belőlük. ;-) Így aztán újabb ötletek valósultak meg szalagos formában ásvány- és üveggyöngyökkel, fém díszekkel. 

Tudom, hogy a férfiak sokszor megelégednek egy papírfecnivel is könyvjelző gyanánt, de reménykedem benne, hogy vannak még olyanok is, akik többre vágynak, akik szívesen használnak valami hozzájuk passzoló emlékeztetőt arra, hol is tartanak az olvasásban. Amikor rátaláltam a bőr szalagokra, nagyon megörültem, mert azonnal tudtam, hogy ez az, amivel igazán pasis könyvjelzőket készíthetek. De mit tegyek rá díszként? Gyöngyöket? Kis fém fityegőt? ... Miért ne? Hiszen ezeknek is megvan a keményebb vonala, az érdeklődési körükhöz jobban illő formák - lovaglás, bazaltkő, viharlámpa...

Most pedig megyek, főzök egy teát, előveszem az egyik kedvenc bögrémet, és olvasok egy kicsit...   :-)

Első tűfestéseim

Az úgy volt, hogy nagyjából másfél évvel ezelőtt bóklásztam a világhálón és mindenféle oldalba beleolvastam, ami hímzésekkel kapcsolatos volt. Az első nagy rácsodálkozásom a szalaghímzés volt (itt láthatsz egy példát rá), amit nagyon érdekesnek találtam, de kicsit soknak éreztem magamhoz képest.

Aztán rátaláltam egy honlapra, ahol meg elvarázsolódtam...  Ez a hölgy a világ másik csücskén lakik Dél-Afrikában, és csodákat művel a hímzőfonalakkal. Trish Burr a neve és órákat töltöttem azzal, hogy tanulmányoztam a munkáit. Keresgéltem sokat, gyűjtöttem az információt, elkezdtem növények, virágok fotóit keresni, olyanokét, amiket el tudtam képzelni hímzett formában is.

A véletlen műve vagy sem ;-), de mivel rajzból is érettségiztem és szeretem is, esténként ezeket a virág-fotókat lerajzoltam színesben. Úgy gondoltam, a rajz alapján könnyebb lesz majd az árnyalásokat megoldani fonallal. Miután kiválasztottam az első virágomat, elmentem és megvettem a szükséges árnyalatokat, ablakon rárajzoltam a vászonra a virág körvonalait és már hímeztem is. Az első perctől kezdve szerettem csinálni, teljesen belemerültem a "színezésbe" és meglepően jó eredmény született hibiszkuszként. 

Azt ugyan nem néztem, mennyi időmbe került ennek az elkészítése, sok-sok óra benne van, az biztos. Őszintén szólva azonban nem számít, hány órámba telt, mert maga a hímzés a lényeg. 

Első sikeremen felbuzdulva már terveztem a következőt, így lett ajándék a pipacsos hímzés Édesanyának...nagyon örült neki! :-)

És innentől nincs megállás...ugyan lassabban haladok ezekkel a szépségekkel, mint azt szeretném és még a keretezésen van mit csiszolni, de a lényeg még mindig, hogy rátaláltam egy technikára, ami rólam szól. Növényeket rajzolok, színezek és hímzek, lehetőleg minél élethűbben - ez a kettő együtt maga tökély számomra.  :-)

Tavaly, karácsony közeledtével gondolkodtam azon, hogyan vihetném át hímzett virágaimat már tárgyakra is. Megszületett a gondolat a fejemben szív formájú lógókról téli növényekkel... 

A latin nevek azért kerültek rá a szívek hátoldalára, mert tudományos fokozatom bizonyítja, hogy szeretem a növényeket és ezekkel a nevekkel ébredtem és aludtam el éveken át. A mai napig szeretem a hangzásukat, sokszor ez jut eszembe a magyar név helyett még mindig - hogy ez jó-e vagy sem, az más kérdés.  ;-)

Egy biztos: rengeteg gyönyörű növény és virág vesz körül minket, így még sokáig válogathatok köztük és hímezhetem őket kedvemre.

Generációkon át

Néhány napja olyan érzésekkel és élményekkel találkoztam, amit talán megismételni nem is lehet...

Elővettem, kimostam és kivasaltam azokat a kis rékliket és főkötőket, amiket a nagymamám varrt és hímzett akkor, amikor a fia - aki később az én keresztapám lett -, és később lánya - anyukám - születtek. Pirinyó ruhadarabok 70 és 63 évvel ezelőttről...épségben, tisztaságban, emlékekben gazdagon... most az én lányom születését várják. 

Három generáció egymás után ugyanabban a ruhában...Hihetetlen! 

Amikor kislány voltam, megkaptam ezeket a ruhácskákat azokkal a réklikkel és kardigánnal együtt, amiket szintén családunk egyik tagja horgolt annak idején bátyámnak és nekem. Hajni babám "használta" őket egy darabig, aztán tizenévesen gondosan elraktam őket egy dobozba, hogy évekkel később, most elővehessem. A kissé nehézkes megtalálás  ;-)  után meghatódva vettem elő őket újra, tudván, hogy hamarosan az én kislányomra adhatom rá őket és babázhatok  - immáron a saját gyerekemmel.

Lenyűgöz nagymamám türelme és aprólékossága a hímzéseket látva... és láss csodát, a fehér darabon tűfestéssel hímzett virágok díszlenek.  :-)  Ő sokféle kézimunkát ismert és gyönyörűen alkalmazta mindet. Nekem ebből a tűfestés jutott. 

 Alig várom, hogy a lányomon láthassam ezeket a kis csodákat! Már csak 2 hónap.  :-)

Ha a gombok mesélni tudnának...!


Már kislányként is teljes odaadással turkáltam Édesanya gombos dobozában és szerettem egyformákat keresni, különleges gombokra rátalálni. Szerencsés voltam, mert a nagymamám varrónő volt, így több helyről is voltak forrásaim. :-)
Elgondolkodtam a gombok korán, hogy vajon milyen ruhán voltak utoljára, szerette-e őket a gazdája, vagy azért kerültek a dobozba, mert lecserélték másikra? "Kié volt? Honnan van? Melyik ruhádon volt?" Kérdések egymás után...

Amikor már felnőtt fejjel kerültek a kezembe gombok, az előbbi kérdéseken kívül újabb információk kezdtek érdekelni, miszerint ha kagylóból készült, igazi-e vagy sem? Üveg vagy műanyag? Fa vagy műanyag? Tényleg bőrből van? Fémből? 
A minőség lett az első fontos szempont, és ha az rendben volt, akkor jöttek a képzeletembe a mesék, történetek róluk. Hányatott sorsukon szerettem volna segíteni azzal, hogy méltó helyet keresek nekik, de rájöttem, hogy ez nem olyan egyszerű. Mert adott gombhoz a tökéletes kabátot megtalálni nem egyszerű. ;-) Így gyűlnek a gombok a dobozban, egyre több és több.

És ha már a barátok, ismerősök is odatolják elém az ő gombos dobozukat (micsoda szerencse, hogy mindenhol vannak ilyen kisebb-nagyobb dobozok!), hogy válogassak kedvemre, az aztán a megható és megtisztelő dolog! 

Csodálatos darabok boldog tulajdonosa lettem idővel és végre eljutottam odáig, hogy egy részüket úgy tároljam, ahogyan az az én fejemben gombokhoz illendő. Találtam sablont (a bejegyzés végén megtalálod), kinyomtattam és már varrtam is őket egymás után a kartonra, mint egy igazi gyűjtő. Nagyon tetszik a végeredmény! Ezek után már csak a fadobozukat kell megcsinálnom, és valóban úgy pihenhetnek nálam, ahogy az szerintem méltó egy-egy különleges darabhoz.  Nincs kedvenc, de hogyan is lehetne, amikor ilyen gyönyörű kagyló-gombokat boltban már régóta nem lehet kapni, üveg gombot is csak elvétve - az is túl modern nekem. Fából, bőrből..."Jaaa, az régóta nincs, kérem." Ha mégis akad, az már nem olyan, mint korosabb társai. Ezért jó turkálóba járni, sokszor csak a gombok miatt veszem meg a ruhát - ezzel is megmentve őket. :-)

Szeretném, ha egyre több gombnak adhatnék otthont és szeretetet. Szeretném, ha nálam előbb-utóbb megtalálnák a nekik szánt gomblukat párnákon, táskán, kis szütyőn...


Remélem, ha egyszer évek múlva máshoz kerülnek, azt mondják majd, hogy nálam jobb helyen még nem voltak. 

Íme, a sablon, mely régi korokat idéz minden porcikájában:

Tudom, eredetiben még jobb lenne, de olyan még nem akadt a kezembe - legyen az bármilyen varrós eszköz, csatt, kapocs vagy gomb kartonja.


De a rájuk varrt gombok tagadhatatlanul eredetiek és ez a lényeg!

Szobasarok - műhely


Az alkotás folyamata független a helytől. Sokszor előfordul, hogy az utcán gyalogolva jön az ötlet és formálódik a fejemben napokig, hetekig talán. Aztán egyszer csak leülök a szobánk sarkában a kis asztalhoz és létrejön az, amit megálmodtam.
Ehhez nem kell nagy hely - nagyjából 1,5 m2 összesen az a része a lakásnak, amit így elbitoroltam. :-)

Ennél az asztalnál készülnek mackók ( a képen is éppen testrészeik hevernek szerteszét ), ékszerek, hímzések, néha még a szabásminták is - bár ezt általában a vasalódeszkán vagy a konyhaasztalon szoktam csinálni.
Nem is az asztal tűnik kicsinek, hanem a hely mellette a polcokon.  :-)
Évek gyűjteményét nehéz 4 kicsi könyvespolcra szűkíteni. Mert kell a hely a sok anyagnak, a cérnáknak, a hímzőfonalaknak, a gyöngyöknek és a kincseknek - idetartoznak a csipkék számomra és minden kis csecse-becse, amihez érzelmileg kötődöm vagy egyszerűen csak tetszik. 

  

Van itt apai nagymamám ollója, anyai nagymamám gyűszűje, gyerekkori kis kosár, levendula, stoppoló gomba, gyöngyház gombok, családi csipke, stb., stb., és egy nagy kedvenc, a háttérben látható kis női alakos szobor - szintén örökség. Ezek nélkül talán nem is tudnék így varrni és alkotni.

Gyöngyből soha nem elég. Ezt már kislányként tapasztaltam és azóta sem tudok betelni velük. Az esetek többségében úgy veszem meg őket, hogy meglátom, beleszeretek, de még fogalmam sincs, mi lesz belőle. Van, hogy évekig őrizgetem és akkor bevillan a számára lehető legjobb hely. Szeretem a fából készülteket is, de igazán az üveg- és ásványgyöngyök
a gyengéim. Műanyagnak semmilyen formában nincs helye körülöttem. 

Szükség van dobozokra - simára, osztottra és nyitottra, így könnyebben megtalálom azt, amire éppen szükségem van.
Nélkülözhetetlen a gyerekkori papírbőrönd is, mert ebben kaptak helyet a hímzőfonalak. Amióta rátaláltam a tűfestés / tűhímzés technikájára, azóta a fonalakból sincs soha elég. ;-) 

  
Csodákat lehet művelni az egymás melletti árnyalatokkal. Olyan, mintha kiszínezném a rajzot a vásznon, csak nem színes ceruzával, hanem színes hímzőfonalakkal. Türelem-játék, de megéri.  (Hogy mit is takar pontosan ez a technika, arról hamarosan újabb bejegyzés születik. De addig is itt lehet nézelődni a már elkészült darabok között. Nincs még sok, de azon vagyok, hogy ne így legyen.  ;-))
A hímzőkeretek a kincsek alatti polcon kaptak helyet, ahol a szívem másik csücskének nemes darabjai laknak, a régi könyvek. Ezektől sem válnék meg semmi pénzért és jól megférnek a kisebb-nagyobb keretek előttük. 

Persze, mint sok más hozzám hasonlónak, nekem is nagy álmom egy külön szoba, ami csak az enyém és a kincseimé, ahol kedvemre alkothatok, varrhatok és körbevehetem magam mindazzal, ami nélkül nem élet az alkotói élet.  :-)
De addig is jól megfér mindez egy panellakásban a sarokban, és azt hiszem, nem is a hely a fontos, hanem hogy tehetem azt, amit szeretek. Úgy és akkor, amikor én akarom. 
Mert kevés jobb érzés létezik annál, mint az, hogy valami új dolog születik meg az ember kezei között.

Mandulás percek


Ha nem fogyna el olyan gyorsan, állandóan tudnám enni ezt a kekszet - is.  :-)
Szeretem a ropogósságát, a gyömbéres-édes illatát és a perceket, amikor nyugodtan ehetek belőle egy csésze kávé vagy tea mellett.

Annak idején, amikor a férjemmel először töltöttünk együtt egy hétvégét, ilyen mandulás sütit készítettem. Lehet, hogy ez sorsdöntő keksz volt akkor ;-), de az biztos, hogy azóta is nagy kedvenc a mazsolás piskóta mellett. 

A recept eredetileg kesudióval írja, amivel bizonyára szintén nagyon finom, de ha néha elcsábulok efelé a mag felé, a kekszbe már soha nem jut. :-) Mandulával szoktam sütni, de akár el tudom képzelni dióval vagy mogyoróval is. 
Viszont azt hiszem, ennek a sütinek a legfőbb vonzereje számomra a gyömbér és a kardamom. Ezek nélkül is jó lehet, mert egy sima mandulás keksz is finom tud lenni, de ezekkel a fűszerekkel egyenesen zseniális!!!

Ha édeskés-gyömbéres-mandulás illatra vágysz a lakásban és még szívesen meg is kóstolnád, ne habozz!

Hozzávalók:

150 g liszt
150 g nádcukor (én kristálycukorral is szoktam sütni, legalább olyan jó)
150 g vaj
4 tojás sárgája
1 teáskanál őrölt gyömbér
1 teáskanál őrölt kardamom (keleti fűszerboltokban kapható - ha nincs, 2 kanál gyömbért teszek bele)
1 zacskó vaníliás cukor
250 g mandula / kesudió

Elkészítése:

A lisztet a gyúródeszkára öntöm, mélyedést készítek a közepébe. Beleteszem a cukrot, a tojások sárgáját, a fűszereket, majd összekeverem. Gyors mozdulatokkal belegyúrom a felszeletelt, hideg vajat és az apróra vágott mandulát / diót. Alaposan kidolgozom a tésztát.
Elharmadolom a tésztát, 2,5 cm átmérőjű hengereket formázok belőlük és hűtőszekrénybe teszem, míg a vaj újra megdermed. Kb. fél cm-es szeleteket vágok a hengerekből, sütőpapírral bélelt tepsibe teszem (mehetnek elég sűrűn egymás mellé, csak kicsit nőnek meg a melegben) és előmelegített sütőben 180-200 fokon kb. 12 percig sütöm őket. 

Boldog mandulás perceket! :-)

Mackót varrós

A sokadik mackó varrásakor hirtelen az villant át a gondolataimon, hogy vajon mennyi maci van a világban? Rengeteg. A maci mosolyának hímzése közben azonban arra jutottam, hogy soha nem lehet belőlük elég.  :-)

Reménykedve abban, hogy mások is hasonlóan gondolkodnak, igyekszem részletesen leírni, hogyan is készül, hogy bárki megvarrhassa a maga négylábú fülesét. Egy kis varró tudománnyal már bátran neki lehet állni. 

A tetszés szerinti anyagon kívül szükség van töltő anyagra, ez nálam párna töltelék, amit készen kapható párnabelsőből szedek ki, de akár vattával is el tudom képzelni (ott a mosás kissé nehézkes, mert szerintem összecsomósodik a vatta). Az enyém egy műszálas, vattához hasonló, de sokkal könnyebben kezelhető töltet.  
A karok és lábak rögzítéséhez egyszerű ing gomb a legjobb, mert kicsi és 4 lyukú, így a későbbi használat során, ha tornagyakorlatokat végez medvénk, nagyobb esély van arra, hogy a végtagjai a helyükön maradnak. :-)
A pofijának megrajzolásához pedig sötét cérna vagy hímzőfonal kell a végén.
Ha mindez kéznél van, akkor jöhet a szabásminta (a leírás végén megtalálod) és máris hozzá láthatunk saját bejáratú mackónk elkészítéséhez.

Az első lépés a szabásminta anyagra rajzolása és körbevarrása, vigyázva, hogy azt a részt, ahol majd kitömjük az adott porcikát, ne varrjuk be. Érdemes a körberajzolás előtt kicsit sakkozni a darabokkal, hogy az anyagot a lehető legjobban ki tudjuk használni - figyelve a varrásráhagyásokra és a plusz mm-ekre a tömőlyukaknál (utóbbira még visszatérek).

Ha a mackó gazdájának nevét szeretném a pocakra hímezni, akkor ezt azelőtt kell megtennem, hogy a törzset körbevarrom. Persze a név az anyag színére kerül, így figyelnik kell, hogy a pocak ívén belül essen az írás. Ez azért érdekes, mert a szabásminta rajzvonala az anyag fonákján van.  :-) 

Ha mindez megvan, akkor kivágom az egyes darabokat, továbbra is vigyázva a varrásráhagyásra.
Azok a bizonyos plusz mm-ek a vágásnál kell, hogy megmaradjanak, olyanok, mint egy buszmegálló az út mentén. :-) Azért van szükség rájuk, mert a tömés után a kézi bevarrásnál biztosabban tudunk dolgozni, nem csúszik ki sehol az anyag széle majd. 

Ezek után fogok egy evőpálcikát és a hagyott lyukakon kifordítom színére a formákat, hogy a tölteléket megkaphassák. A pálcika azért praktikus, mert hosszú és vékony, lekerekített véggel, így szépen formára lehet alakítani vele az íves részeket is. Jöhet egy halom töltelék az ölembe, és lassan testet ölt a medvénk. A fej ebben a körben még kimarad, ahhoz a füleket kell előbb elkészíteni és bevarrni a fejtetőn hagyott ék alakú lyukba. 

A fülek beillesztésére (miután kitömtük és cérnával behúztuk kicsit a szájukat, ahogy az evőpálcikás képen látszik) érdemes több figyelmet szánni, mert miután bevarrtuk őket a fejbe és kifordítottuk, nem jó újra kezdeni az egészet, ha elcsúszott valami. Ezért a fejforma ék alakú kivágásába két oldalra beillesztem a kész füleket és megtűzöm gombostűvel, mielőtt a varrógép talpa alá rakom és levarrom. Így jó eséllyel minden ott marad, ahova szántuk. Ezután jöhet a kifordítás a fülekkel együtt, majd kitömés és a lyuk bevarrása a fej alján. 
Ha mindez megvan, már csak össze kell illeszteni a porcikákat és kész is. :-)

A fejjel kezdem, azt a testre varrom úgy, hogy biztosan álljon a helyén és ne veszítse el olyan könnyen medvénk a fejét később. ;-) Ez a könnyebbik része - számomra.
Ezután jönnek a karok és a lábak. Be lehet fixen is varrni, de akkor nem lehet forgatni őket, így nem lehet leültetni sem később. A forgathatóság a gombok segítségével érhető el, ráadásul egyszerre kell felvarrni a két kart, majd a két lábat a gombokkal együtt! Ez némi nehézséget jelentett az elején, de bele lehet jönni és rá lehet érezni a fogásokra, kinek hogyan áll kézre ez a művelet. Fontos az, hogy az első 1-2 öltésnél ne csússzanak el a karok, nem lehet később korrigálni rajta. Megnézem, hogy egy magasságban vannak-e és egy vonalban-e a törzsön, majd az egyiket egy öltéssel a helyén tartva, kívülről a gombot ráillesztve/varrva átöltök a másik oldalra és ott ugyanezt eljátszom újra. Itt egy fél fokkal már könnyebb a dolog, de még mindig figyelni kell, nehogy elcsússzanak a helyükről varrás közben. A gombok 4 lyukát kihasználva erősen felvarrom a két kart jobbról balra átöltve a teljes testen és a két karon oda-vissza.

Amikor ezzel megvagyok, szusszanok egyet és örülök, hogy már majdnem kész!!!   :-) 
Jöhetnek a lábak, ahol ugyanúgy ügyeskedek, mint a karoknál, bár itt talán még nagyobb az elcsúszás veszélye, mert a törzs lefelé keskenyedik, így sokszor lejjebb kerülnek a lábak a végén, mint ahova szántuk őket. 
Most, hogy már magasba tudják emelni a karjukat és ülni is tudnak a medvék, az arcuk hiányzik már csak. Ezt halványan előrajzolom, és utána sötétbarna hímzőfonallal kihímzem. A szemeket szintén egyszerre készítem el, átöltve egyik oldalról a másikra és vissza, kis csillagokat formálok. Az orr és a száj hímzése után készen van a mackónk. 

Az utolsó simítás egy sál a nyaka köré, amit én endlivel szoktam megoldani - a mai hivatalos neve: Danubia szalag. Ez rengeteg színben kapható pamut szalag, így minden mackó megtalálja a számára megfelelőt. :-)

Remélem, egyértelmű volt a folyamat leírása, ha mégsem akkor kérdezz bátran!
Íme, a szabásminta és nincs akadálya annak, hogy újabb mackók szülessenek általad!