Látta már a fát?

Amikor eljön az ősz, és a természet felveszi a legszínesebb ruháját, mindig eszembe jut egy történet, amit sok évvel ezelőtt olvastam és kiírtam magamnak. Minden évben előveszem és elolvasom, amikor hasonlót látok.

"Először a szomszédasszonyom, Mrs. Gargan hozta szóba.
- Látta már a fát? - kérdezte tőlem, amikor a hátsó kertben üldögélve élveztem az őszi alkonyatot. - Ott, a sarokban! - mutatott rá. - Gyönyörű fa, pompásak a színei. Feltétlenül nézze meg!

Megígértem, de hamarosan meg is feledkeztem róla. Három nap múlva az utcán kocogtam, s egyszerre izzó narancsszín fényre lettem figyelmes. Egy pillanatig azt hittem, kigyulladt egy ház. Aztán eszembe jutott a fa.

A futásból lépésre váltva közelítettem feléje. A közepes méretű juhar formájában semmi rendkívülit nem találtam. Hanem a színeit illetően Mrs. Gargannak igaza volt. Egy festőpaletta színeinek tobzódására emlékeztetett: ágai alul vakító bíborszínben ragyogtak, közepén a lomb az élénksárga és a narancsszín árnyalataiban lángolt, s a tetején mély borvörösbe szelídült. A tüzes színek között vékony érként halványzöld levélsávok és sötétzöld foltok kacskaringóztak ott, ahol az ősz keze még nem érintette meg a leveleket.

Lassan közeledve a fa teteje körül néhány csupasz ágat pillantottam meg. A lehullott levelek skarlátvörös szőnyegként hevertek a fa törzse körül. 

Amint elbűvölten néztem ezt a szépséget, eszembe jutott, amit egy esszéíró mondott a csillagokról. Képzeljük el, milyen szenzációs esemény lenne, ha a csillagképek ezredévenként csak egyszer jelennének meg! Ám mivel minden éjszaka feltűnnek az égbolton, szinte pillantásra sem méltatjuk őket.

Ugyanezt gondoltam a fáról. Fenséges látványa nem tart egy hétnél tovább, s ezért különösen becsesnek kell tekintenünk. S én majdnem elszalasztottam!

A XIX. században egy férfi, amikor az északi fény pompáját megpillantotta az égen, meghúzta a templomharangot, hogy figyelmeztesse rá a város lakóit. Úgy éreztem, a fa is ilyesmit érdemelne. Az egész környéknek meg akartam mutatni ezt a csodát.

A harangot nem kondíthattam meg, de hazafelé bandukolva minden útba eső szomszédomat megszólítottam, s föltettem az egyszerű, ám nagy jelentőségű kérdést:
- Látta már a fát?"
(Robert S. Kuff, Látta már a fát?)

A fotókat ma reggel készítettem az utcáról a kertünkben álló gyönyörű Japán liliomfáról (Magnolia  kobus). Csak álltam előtte, néztem, ahogy a nap átsüt a levelein. Ragyogó, aranyszínben pompázott. Hálás vagyok Ilonka néninek, aki annak idején elültette ezt a különleges fát a kertben, mert így van saját csodám.

Manapság nem divat megállni egy szép virág mellett, vagy a felhőkben gyönyörködni.  Manapság megállni sem divat. Pont ezért van rá a legnagyobb szükségünk most. Igenis vegyük észre a lehullott gesztenyét, a sárkány formát a felhőben, a méhecskét a virágon, a csillagokban egy régi nyár emlékeit és a hihetetlenül szép színeket egy őszi fa levelein. 
Mert ettől lehet és kell is mosolyogni.

Sapka - kosár


A minap kutakodtam a szekrényemben, egészen mást keresve, miközben rátaláltam egy régi gyapjú sapkámra. Régóta nem hordom már, mert az én kis habfalatos bőrömet böki a gyapjú, és soha nem volt igazán az én fejrevalóm. De tetszik a színe, a formája, az egyszerűsége...Forgattam a kezemben, mit is kezdjek vele? Adjam el? Adjam oda valakinek? De hiszen tetszik, csak nem hordom.  ;-)

Ahogy nézegettem, egyszer csak kifordítottam... És jött a szikra! Azonnal elindul a hangya a fejemben, hogy megtalálja a hozzávalókat. 
Kosarat csinálok a sapkámból! De miből legyen a füle? Eszembe jutott, hogy tizenéves koromban sokáig hordtam a csuklómon vastagabb bőrszíjat karkötőként, ami még meg is van.

A kifordított sapkának megmértem, mekkora fül állna jól, levágtam a darabot a szíjból, bedugtam a szájánál az első sor kötés alatt az egyik lyukba, csomóra kötöttem. Ugyanez még egyszer a másik oldalon és kész.

Persze Enikő azonnal rárobbant és egy harmadik funkcióval ruházta fel az egykori sapkát: befogta fazéknak az éppen ebédre szánt kártyalapokhoz. :-)
És nem utolsó sorban a fotón jól látszik a csomózás a füleknél.

Azzal, hogy kifordítottam, tartást kapott az oldala, tökéletesen működik kosárként. 

Öröm és boldogság! 
Most azon gondolkodom, hogy a sapkához tartozó sállal mit is kezdjek.  ;-)

Pulóverből tök


Szeretem az egyszerű dolgokat, amik gyorsan elkészülnek. Miért? Mert Kétévesem még nehezen tűri, ha magára hagyom, vaaaaagy én tűröm nehezen, ha nem látom, mit is csinál. Különösen, ha túl nagy a csend...
Szóval egy időre száműztem az időigényes, bonyolult dolgokat. 

Közeleg az ősz és motoszkált bennem egy tavaly megtalált dekorációs ötlet, amihez idén el is jutottam. Lassan hagyománnyá válik nálam, hogy adott ötletet következő szezonban valósítom meg.

Egyszerű, gyors, varrás nélküli tök készítése egy már elnyűtt pulóver ujjából.

Mi kell hozzá?
- pulóver
- kender kötél / juta madzag / spárga - kinek melyik elnevezés/lehetőség tetszik
- tömő anyag (én rövidáru boltban vettem)
   - esetleg bab/rizs/kavics nehezéknek - elhagyható
- olló

Levágom a pulóver ujját nagyjából a felénél (a tök mérete függ a levágott darab hosszától - rövidebb, ergo kisebb tök). A spárgából vágok 6 egyforma hosszúságú darabot, ami kicsit túlnyúlik a pulcsi-darab hosszán. A 6 madzag-szakaszt összefogom, az egyik végét csomóra kötöm.

A kifordított !!! ujjrész végéhez belülről beteszem az összecsomózott madzagot, összefogom az egészet és megkötöm kívülről.

Visszafordítom színére a pulóvert, így az alján kilógnak a leendő barázdákat adó spárgák.

Megtöltöm, kitömöm a tök belsejét.

Ha már kellően duci a tök, bekötöm a száját.

Egyenletesen elosztva, alulról az összekötött szája felé, fogom a spárga darabokat és a barázdákat meghúzom velük. Itt ügyesnek kell lenni, mert ezek a fránya madzagok óvatlanul és észrevétlenül kicsúsznak a kezeink közül és packáznak velünk. Erősen tartva tök nyakánál a madzagokat, újra szorosan összekötjük az egészet, de már nem vágjuk el a spárga végét!!!!!! 

Most, hogy elengedhetjük a tököt, lehet még igazítani a barázdák mélységén.

  
Ha már tetszetős és szimpatikus a tök formája, akkor a le nem vágott spárgát elkezdem szorosan, egyik kört a másikhoz illesztve, felfelé betekerni a megmaradt anyagot - ez adja a szárát a töknek. Szorosan tartva az egészet, eljutva az anyag tetejétől kicsit lejjebb, visszaindulok a tekeréssel, de már nem egymáshoz illesztve a köröket, néhány tekeréssel visszamegyek a nyakához, ahol a spárga másik, meghagyott végével megkötöm csomóra.

Ha ez megvan, lehet szusszanni egyet és örülni a majdnem kész töknek.

A spárgát elvágom, hagyok egy kis részt azért, hogy az legyen a "szára a már leesett levélnek". Ha vastagabb kötelet választunk, akkor a szálakra szétszedett madzag bekunkorodik - még autentikusabbá téve kicsiny tökünket.
Levágom a kilógó anyagdarabot, kb 2 mm-rel az utolsó kör spárga felett.
Beigazítom a frizuráját ééééééés kész!

Elkészíthető mindez egy régi ing ujjából is. Ebben az esetben arra kell figyelni, hogy a mandzsettánál szétnyílik a kitömés során a tök oldala. Ezt a gondot egy kicsi biztosító tű tökéletesen megoldja. Persze be is lehet varrni, de akkor már nem igaz, hogy varrás nélkül elkészíthető. Meg jól is áll neki a kicsi tű, rusztikusabb lett tőle.



A 3. pulóveremet szabtam fel egy tök kedvéért. :-) Az inget pedig turkáltam korábban, kizárólag az anyaga miatt.

Azt hiszem, idén már nem csinálok többet. Pedig jó móka! Nagyjából negyed óra alatt elkészül és nagyon helyes, gyerekbiztos dekoráció az őszi hónapokra.

Lehet, hogy egy narancssárgás, vöröses tök még jól jönne.  ;-)