Fűszeres füge lekvár

Folytatódik a gyümölcsök megmentése - legalább részben - a kertünkben. Az újabb kihívást a füge jelentette idén, mert a hatalmas bokor azt vette tervbe, hogy hálából a száraz ágak tavaszi kivágásáért rengeteg pici gyümölcsöt szeretne beérlelni. Szerintem duplája lett a tavalyi méretének, ki kellett kötni néhány ágat, hogy közlekedni tudjunk mellette. 

A sima cukros füge lekvárt én annyira nem szeretem, nekem hiányzik belőle a pikáns íz. Így aztán, amikor először le tudtam szedni 1.5 kg-nyi gyümölcsöt, kerestem receptet hozzá. Találtam is egy szívemnek és ízlelőbimbóimnak is kedveset Ágni konyhájában. Szívemet melengető, mert a recept krétai eredetileg, Görögország pedig szívem egyik csücske a sok közül. Tetszett a fűszerezése is, így ezt főztem meg. 

A "hogyan készül" részt nem írom le, a linken fotókkal együtt tökéletes leírása van. Kicsi változtatást tettem bele a végén, mert nem 2 ek citromlevet tettem bele, hanem 2 egész citrom levét. Megkóstoltam, és nekem nagyon édes volt - persze, hiszen görög konyha! :-)
Bőven elbírja a 2 citromnyi mennyiséget, nem érezhető külön benne az íze.
Ha pedig legközelebb csinálok ilyet, akkor már őrölt formában teszem bele a fűszereket, de ez mindenkinek a saját praktikája. 

Az elkészült lekvár aromás, keleties, tökéletes állagú ínyencség lett. A másfél kg-ból 9 kicsi üveg telt meg.

Öröm és boldogság!

Koszorú, koszorú...


Számtalan előnye van annak, hogy ismét kertes házban élhetek. Egyikük az itt található növények sokasága, ami néha kicsit elvadul itt-ott, de jól megvagyunk egymás mellett. :-)
A szomszédunk falán terebélyesedő ötlevelű vadszőlő (Parthenocissus quinquefolia) néha elég nagy gondot okoz, de ma új értelmet nyert az itt léte számomra. 

Régóta szerettem volna valami olyan dekorációt a melléképületek falára, ami bírja az időjárás viszontagságait, variálható és természetes. Amikor neki estünk és megrendszabályoztuk kicsit a vadszőlőt, kipattant a fejemből egy koszorú képe. Összegyűjtöttem 8-10 hosszú hajtást és leszedtem a leveleket róluk. Utána elmentünk egy hétre a Balatonra, így aggódtam, hogy mennyire száradtak ki a koszorú elkészítéséhez. 

Fogalmam sem volt, hogyan fogom megcsinálni a koszorút, mivel ez volt az első teszt alany számomra. A már levágott, megbarnult vesszőket, köralakra formáztam és legnagyobb meglepetésemre majdnem úgy is maradtak. A néhány napos száradás jót tett nekik, elvesztették rugalmasságukat, de még nem száradtak ki teljesen ropogósra. Vágtam 1-2 újabb vesszőt, azokat is megkopasztottam. Bal kezembe fogtam a koszorút, jobb kezemmel elkezdtem körbetekerni a friss, zöld, még ruganyos hajtásokkal. Sem ragasztót, sem drótot, semmilyen kötözőt nem használtam. Önmagát tartja a zöld vessző-tekeret. :-) A végét betűrtem a már feltekert részek alá és kész!
5 (!) perc alatt készen volt a koszorú!!! Azonnal felakasztottam egy szögre a falon, hogy kiderüljön, nem deformálódik-e el. A saját súlyát bírja, azóta is ott lóg.

Kifejezetten tetszenek ezek a kis kunkorok a vesszőkön! :-) Azóta persze a zöld részek is kiszáradtak, de a formát megtartották, egyben van az egész. 

Évszaknak és kedvnek megfelelően lehet dekorálni, de önmagában is mutatós. Rusztikus, természetes, egyszerű. Azt hiszem, még várat magára néhány kisebb-nagyobb darab a még zöldellő hajtásokból.