Mézeskalács kicsit másként


Az egyik legjobb része a karácsonyi készülődésnek, amikor a ház megtelik a sülő mézeskalácsok illatával. Sok évvel ezelőtt kaptam egy nagyon kedves tanítványomtól a receptet karácsony előtt, azóta kötelező megsütni minden évben. A recept egy sok-sok éves tapasztalatok alapján kialakult és bevált darab, ami nem is csoda, hiszen - ahogy egy cikkben olvastam -, a karácsonyi mézesek Nagyasszonyától származik. A tanítványom az ő barátja, így a recept másodkézből került hozzám. Polgár Zsuzsával  - Az Év Kézművese 2013-ban! - már találkoztam adventi vásárokon, valóban csodákat művel, hihetetlen aprólékossággal díszíti a sütiket. Ezúton is hálás vagyok neki azért, hogy ilyen bőkezűen osztogatja tudását és tapasztalatát a receptekkel együtt.

Eleinte csak figurás mézeseket sütöttem, aztán a sógornőmnél láttam a lekvárral töltött verziót, ami egy igazi nyalánkság. Nem tudom, ő milyen tésztából csinálta, én kipróbáltam a tuti receptemmel, bevált. A lekvár miatt puha marad az egyébként ropogósra sülő figurák esetében. 

A receptet nyugodt szívvel teszem közzé, hiszen a tulajdonos is rengeteg embernek elmondta már tanácsaival együtt. Pontosan úgy készítem, ahogyan le van írva, kivéve, hogy én vajjal sütöm. Mindig ugyanolyan finom lesz a végeredmény.

A lekváros mézesnél ugyanígy készül a tészta, pihentetem az előírtak szerint. Amikor eljön a pillanat, a felét átgyúrom, majd kinyújtom 1-1,5 mm vastagra, lehetőleg négyszögletes formára, így könnyebb tölteni és sodorni. Ha ez megvan, jöhet bele a lekvár. Fontos, hogy sütésálló lekvár legyen, különben kifolyik a tésztából sütés közben. Szóval megveszem a hagyományos vegyes gyümölcsízt, az vágható, "formatartó". Ha létezne még, akkor kipróbálnám a békebeli, piros vegyes gyümölcsízzel. ;-) A mai változat műanyag dobozban kapható, abból egy fél cm-es szeletet próbálok kihalászni, lehetőleg egyben, hogy könnyen vághassak belőle kb.3-4 mm-es csíkokat, így egy nagyjából 0.5 x 0.3 cm-es rudat kapok (ha kisebb, az sem baj). Átemelem a kés élén a tészta hozzám közeli szélére. Ha végig értem a szélen és ott a csík lekvárból, sodrok rajta egyet, így betakarom a lekvárt, majd még egyet sodrok, hogy biztosan ne süljön ki a lekvár. Amint egy ilyen kukac előállt, levágom közvetlenül a széle mentén,  és mehet a tepsire. Ott lehet nyugodtan kanyarítani, ha hosszabb a kukac, mint a tepsi, nem törik meg, nem folyik szét. Ha egy tepsi megtelt, megkenem tojással és mehet a sütőbe, mint minden más mézeskalács.

Sütés után így néz ki felhalmozva a vágódeszkán, hogy kihűljön. 

 Az idei adag este 11-kor lett kész, így éjszaka kint volt az asztalon a konyhában. 
Ma délelőtt vágtam fel az egészet, és tettem fém dobozba. 

Azt sajnos nem tudom megmondani, meddig áll el, mert általában szilveszterre már híre-hamva sincs. ;-)

Teával, kávéval, forró csokival, kakaóval vagy csak úgy! :-) 

1. szülinapi zászlófüzér - bunting

Jó, tudom, kissé megkésve mutatom, de Enikő 1. szülinapjára varrtam ezt a zászlófüzért (ha ez a magyar neve), ráadásul ez az első, amit varrtam eddig.  Tapasztalatból mondhatom, annyira egyszerű a történet, hogy bátran neki állhat az, aki egy cseppnyi késztetést érez egy hasonló darabhoz - és jó, ha van varrógépe.

Mire van szükség hozzá?

- mintás / egyszínű anyagok tetszőleges számban
- szalag, amitől füzér lesz belőle
- minta a háromszögekhez
- cérna, olló, gombostű
- evőpálcika / kötőtű a kifordításhoz
- varrógép 
 

A terv az volt, hogy valami csajos, kedves, mégis visszafogott darab szülessen, hogy akár tizenévesen is szeresse még. Rengeteg példát néztem meg az interneten, láttam egy és két oldalas szépségeket is. Most a két oldalast választottam, mert szeretném, ha nem csak falnál lóghatna, hanem akár átlósan is a szobájában. (Az egy oldalast el tudom képzelni akár egy nyári kerti partira - sokkal gyorsabb az elkészítése, akár varrógép nélkül is megoldható.)
Átnéztem a készleten levő anyagaimat és négyet kiválasztottam. Ezekből kettő ingként kezdte életét és most zászlóként él tovább egy kis darabja, a másik kettő méterben kapható. 

Kerestem egy mintát a háromszögekhez  - persze házilag is megrajzolható. Átmásoltam egy kartonpapírra a megfelelő méretet, hogy könnyebb legyen sokszor átrajzolni az anyagokra.

Igyekeztem jól kihasználni az ingeken levő helyet, figyelve a varrásráhagyásra is, majd megtűztem őket, hogy úgy is maradjanak, ahogyan terveztem. 

Azt, hogy mennyi zászlót kell kiszabni, sok minden befolyásolja. Hova szánom az elkészült füzért? Mennyi szalagot vettem előzőleg a boltban?  ;-) Mekkora távolságot szeretnék a zászlók között?

Nekem adott volt a 3 méter ripsz szalag, amit azelőtt vettem meg, mielőtt kitaláltam volna, hova szeretném rakni. Utólag persze kiderült, hogy akár 1 méterrel is vehettem volna többet. 
Tanulság: gondold végig, hova szánod a füzért, és mérd meg, mekkora szalagot kell venned hozzá. :-)
Kiszámoltam, hogy 15 darab zászló kell, ha 6 cm-t hagyok a háromszögek között.

Megvarrtam az összes zászlócskát, majd kifordítottam  őket az evőpálcikával, gondosan ügyelve a csücskökre. Aztán jöhetett a vasalás.

Kipróbáltam, hogy félbe lehet-e vasalni a szalagot, hogy könnyebb legyen megtűzni. Rájöttem, hogy a ripsz szalagot nem lehet vasalni, mert túl kemény a tartása és nagyon csúszik.
A szalagra úgy tűztem fel őket, hogy a háromszögek felső éle a szalag feléhez kerüljön. Hármasával tűzdeltem és mértem a 6 cm-eket, így könnyű volt kezelni az éppen varrható részt.

Az elkészült füzértől azonnal mosolyognom kellett! :-) Nagyon helyes lett a végeredmény, Enikőnek is tetszett, azóta is nevet, amikor megérintjük a csücsköket. 

Biztosan varrok még hasonlót, igazán egyszerű volt. A leghosszadalmasabb a tűzés volt a szalagra varrás előtt. Talán, ha valakinek nagy gyakorlata van, azonnal varrhatja a zászlókat tűzés nélkül. Én szeretek biztosra menni. 

Lehet betűket is applikálni a zászlókra, így felirat is készülhet - akár szülinapra, vagy karácsonyra, névvel ellátva... Sok ötlet jutott eszembe,  miközben varrtam. Ez is bizonyítja, hogy akkor jön az ihlet, amikor nagyon benne vagyok egy adott témában. 

A szoba kapott egy kis vidámságot, azok a pillanatok pedig, amikor Eni rájuk néz, nem pótolható semmivel.
  




  

Advent első vasárnapja



Az utolsó pillanatban, de elkészült az idei adventi díszünk.
A korábban lefestett varrógépfiókba tettem száraz oázist, majd kimentem a kertbe, összegyűjtöttem egy kis tiszafát, tuját és csipkebogyót, majd összeállítottam az egészet. A kakukktojás a fehér dekoráció - azt boltban vettem. A zongorán kapott helyet, így kis kezektől távol van. Szeretem.

Egy évvel ezelőtt pontosan ezen a napon költöztünk, doboz volt doboz hátán, azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. Egy két hetes csecsemő volt a kezemben, a többiek meg pakoltak. A karácsonyi készülődés teljesen elmaradt.

Ma rend van, Enikő alszik a szobájában, élvezem azt, hogy nő vagyok, hogy a karácsonyi várakozást széppé, hangulatossá, illatossá és meghitté tehetem kis családom számára.

Meggyújtottuk az első gyertyát.

3 perces turkálósdi


Hogy miért érdemes turkálóba járni, ha nem akar az ember magának ruhát? Gombokért! 

Van a belvárosban egy turkáló, ahova néha bekukkantok kincseket lelni - ez hol sikerül, hol nem. Sok hete nem voltam már bent, most benéztem, pedig siettem. Ha nincs sok időm, akkor csak az anyagokat pásztázom a vállfákon, és a gombokra vetek egy pillantást, ha olyannak tűnik, amin akár értékes darabok is lehetnek. Ilyenkor a szín, minta nem számít, csak az, hogy gyöngyház gombok legyenek a blúzon. Sok gombot vágtam már le innen szerzett ruháról, aztán az inget tovább adtam.  
   

Friss szerzeményemen hiányzik 2 gomb, de még így is maradt rajta bőven. Ráadásul még az anyaga sem olyan vészes. Valóban 3 percet töltöttem bent, amint megláttam a gombokat ezen a blúzon, fizettem 290 Ft-ot, és már loholtam is tovább.

Ennyi pénzért ajándék ez a sok gyönyörűséges, finomságos gomb!
A gyűjtemény pedig gyarapodik. :-)

Vadcitrom


Él Pécsbányán egy 82 éves ember, Tibi bácsi. Tanárként dolgozott, hobbija pedig a túrázás és a növények voltak. Gyűjtötte a különleges magokat, tejfölös dobozban nevelgette, majd elültette őket. Az évek során annyi növény gyűlt össze, hogy egy saját arborétum jött létre belőle. Ma is ott él az 1 hektáros kertje területén, ami az idők során természetvédelmi terület lett. 

Ámulattal lépek be a kert területére, ahányszor csak meglátogatom. Hatalmas örökzöldek terebélyesednek, amerre csak nézek. 40 éves cédrusok, melyek szintén kis műanyag pohárban kezdték az életüket egy ablak párkányon. Fenyők földrajzi származásuk szerint csoportosítva. Rododendronok, cikász, afrikai szerelemvirág...
3 kutyája kíséretében jön kaput nyitni, majd panaszkodik, hogy már nem tud annyit dolgozni a kertben, amennyit szeretne, fájnak a lábai. "Egy szocialista brigád kellene ide, akik segítenének rendbe rakni a fákat, nyírnák a füvet!" - hangzik el egy nagy sóhaj után a mondat. 

Hétvégén jártam nála. Amikor már indultunk haza a látogatás végén, kaptam tőle néhány vadcitromot, hogy ültessem el a magjait. Különleges növény, mert ugyan citrusféle, tűri a teleinket, így szabadba ültethető. Golf labdányi sárga gyümölcse ráadásul még ehető is. Akkora tövisei vannak (5-6 cm), hogy tökéletesen áthatolhatatlan sövény nevelhető belőle akár. 
Az illata a golyóbisoknak betölti a konyhát. Nem annyira intenzív, mint a megszokott citromé, de mégis citromos, kissé kesernyés. 

Remélem, szép növény cseperedik majd a magoncokból nálam, így Tibi bácsi büszke lesz rám. :-)


 

Fehérnél is világosabb?


A minap megadatott, hogy egy kis időt egyedül töltsek el a belvárosban. Nagyon ritkán, de előfordul, hogy kedvem szottyan nézelődni, bóklászni a boltok rengetegében, így engedtem a vágyaimnak. Nem volt sok időm, ezért jól megválogattam, melyik boltba térek be. Jöttem-mentem, de nem láttam semmi érdekeset. Hirtelen az egyik bejáratnál belém hasított, hogy: "Ide be kell mennem!" Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem néha jön egy ehhez hasonló sugallat, amire mindenképpen hallgatni kell. Sokszor bebizonyosodott, hogy ilyenkor rábukkan az ember lánya dolgokra, amik rá vártak. 

Így történt ez most is. Láttam szép darabokat a vállfákon, polcokon, de nem fogott meg igazán egyik sem egészen egy fehér pólóig. "Ez az! Ez kell nekem!" A ruhadarab önmagában semmi különöset nem mutat, egy fehér, rövid ujjú, nőies fazonú póló. Ám a felirat az elején teljesen felvillanyozott.

Szeretem, ha az egyszerűség keveredik valami pici, apró különlegességgel. 
"Nem viselek több fehéret, ha egy világosabb szín megjelenik majd."  
Széles mosoly ült ki az arcomra, és elviharoztam a próbafülkébe, ahol észre vettem, hogy a címke mellett egy vászoncsíkon újabb meglepetés vár rám, a cég egyik  jelmondata - gondolom én. 
"Az élet túl rövid ahhoz, hogy unalmas ruhákat viseljünk."

Azt hiszem, ahhoz, hogy az ember jobban érezze magát a bőrében, szívesebben vásároljon egy adott boltban, jobb kedvvel távozzon, majd viselje a ruhát, nem kellenek ennél nagyobb dolgok. Az már csak a hab volt a tortán, hogy az eladók csinosak, kedvesek, mosolygósak és segítőkészek voltak.

Ha lebeszélem magam arról, hogy benézzek a boltba, szegényebb lennék egy jó kis vásárlás élményével.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne hallgassunk a belső hangunkra! ;-)
 

Hazaért!


Hazaért hozzám sok-sok éves távollét után egy olyan növény, amit évekig nevelgettem, aztán akkorára nőtt, hogy a panelban már nem volt helye. Anyukámékhoz került, akiknek ezúton is köszönöm a gondoskodást!
Ma hazahoztuk, és télikertünk éke lett. 

Annak idején a bátyám szobájából menekítettem ki ezt a Kencia pálmát, mert a számítógép miatt állandóan le volt húzva a reluxa az ablakán. ;-) Ha jól emlékszem, annak idején kb. 30 cm volt maga a növény. Nálam napfényre, gondoskodásra és szeretetre lelt, így szépen fejlődött.
Aztán eljött az egyetemi időszak, 20 évesen elköltöztem otthonról, de a növényt nem tudtam már magammal vinni. Anyukám gondjaira bíztam, és ha elmentem hozzájuk, megsimogattam a pálmámat.
Időközben ők is költöztek egyszer, de szerencsére a zongora tetején még volt annyi hely az új lakásban, hogy a kenciám is költözött.

Eltelt 16 év az elválásunk óta. A mai napon azonban új korszak kezdődik, mert újra együtt vagyunk! :-) Férjecském hazahozta nekem a pálmámat, ami azóta a télikertben próbálja megszokni az új otthonát. Lassan egy éve lakunk a házunkban, és most eljött a pillanat  - jön a tél újra, be kellett már hozni a hajnali hidegek elől.  

Olyan jó! Amikor beállítottuk új helyére, csak néztem és mosolyogtam. :-)

Vásárfia


Vasárnap délelőttönként sokszor elsétáltam a pécsi vásártérre, ahol bóklásztam, nézelődtem, kincseket kerestem. Volt olyan ritka alkalom, amikor üres kézzel tértem haza, de többnyire  ráleltem 1-2 darabra, amit nem tudtam ott hagyni. Ritka az, mikor konkrét céllal megyek, inkább a vadászat, a kincsekre lelés öröme az, ami hajt.
Vannak olyan árusok, akikhez mindig "benézek", és általában találok is apróságokat. Ilyen pl. az a néni, aki szebbnél szebb vásznakat, csipkéket és ágyneműket hoz hétről hétre, én meg azon gondolkodom, mi az, amit ne vigyek haza. ;-) Mivel törzsvásárló vagyok nála, mindig kapok kedvezményt is, ami külön jól esik a megszerzett zsákmány mellett - vele soha nem alkudozom. 

Amióta Enikő megszületett, talán csak kétszer voltam ott, így nagyon tetszett az ötlet, hogy elmegyünk együtt kicsi családommal, és mindenki megy a maga útjára. Enikő Apával tartott, autóhoz kerestek emelőt meg ...  nem tudom, mit. :-) Én pedig gyors iramban végig száguldottam a bolhapiac részlegen, és a rengeteg ruha között megakadt a szemem azokon, amik aztán haza is jöttek velem. Rengetegen voltak, alig tudtam haladni a sorok között. Feltűnően sok volt a ruhaárus - régebben ez nem volt ennyire jellemző. Gondolom, könnyebb vele bánni, mint mondjuk a porcelánnal és nagyobb az igény is rá. 
Bármi is az, amit találok, mindig nagy örömmel és mosollyal az arcomon megyek haza. Így volt ez most is .

A csipkéket és konyhai törölközőket a Néninél találtam, a kézzel horgolt kicsi függöny miatt pedig külön örömtáncot jártam, mert azonnal bevillant, hova is kerül majd. A konyharuhákon látszott, hogy egy damaszt abroszt használtak fel az elkészítésükhöz, ami hibátlan állapotban van, hófehér, azsúrozott, csipkeszélű gyönyörűség. 

A kosarat szerettem volna közelebbről megnézni először, de nem volt ott az árus. Vártam pár percet, aztán úgy döntöttem, ott hagyom, sietnem kellett, hogy végig érjek. Tudtam, hogy Enikőnek aludnia kell hamarosan, így nem volt időm várakozni. 

Aztán már az autó felé mentünk, amikor mondtam Lacinak, hogy én azt a kosarat mégis megnézném még egyszer, visszafutok. 500 Ft volt a pénztárcámban, elkértem az övét is a biztonság kedvéért. Futás közben gondoltam, hogy elég lesz a pénzem a kosárra!  Az árust megtaláltam - 2 ember figyel 3 standot. Kérdeztem, mennyi, a válasz: 1000 Ft. Forgattam, néztem, mondtam, hogy az alján a penész nem túl jó jel, így: "Adok érte 500 Ft-ot, már csak annyi van nálam." Átkiabál a nő a másiknak, hogy vihetem-e ennyiért. Amaz az első másodpercben elhúzza a száját, majd legyint: "Vigye!" Én igyekeztem elnyomni a számra húzódó mosolyt, kifizettem, majd a szerzeményemmel együtt, vigyorogva futottam a családom után. Lehet, hogy a nagylelkű árengedménynek az is oka volt, hogy már 11 felé járt az idő, de a lényeg a lényeg. Megvan a kosár 500 Ft-ért! :-)

Itthon aztán, míg Enikő aludt, lesikáltam a kosár alját, megszabadítottam a penésztől. Ezzel azon a kis részen valóban eltört 1-2 szál az alján, kissé hiányos lett, de nem számít. Úgy sem mákot szeretnék tárolni benne. ;-) Napozott estig, majd tisztán, habfalatosan (gyerekkorom egyik kedvenc szava) bevittem a műhely-sarkomba. Még nincs meg a végső helye, de szerintem jól érzi majd magát nálam. 

Ezekkel a csodákkal gazdagodva még az a röpke 3/4 óra is, amit a vásárban töltöttem összesen, értelmet nyert. Sokan voltak, cikk-cakkban néztem a kirakott portékákat a sorok között, és még így is boldogan tértem haza. 
Alig várom a következő alkalmat egy kis vadászatra!



 

A télikert tetejének felújítása  I.


Amikor annak idején beleszerettünk ebbe a házba, annak egyik fő oka a téli kert volt. Mindig is azt mondtam, hogy ha egyszer házunk lesz, annak lesz télikertje. A gondolat, hogy üldögélek egy kényelmes széken betakarva, mellettem egy csésze tea gőzölög az asztalon és egy könyvet olvasok, miközben esik az eső vagy a hó kint - és mindezt egy télikertben ! - elvarázsol. 

Az első dolog, amit felújítunk a házon, az ennek a teteje. Valami rejtélyes oknál fogva az előző tulajdonos/ok két rétegű tetőt hagytak ránk: egy dróthálós üveg és egy felette lévő sárga műanyag hullámpala - a kettő között pedig nagy mennyiségű kosz. Ezt feketére festett fém szerkezet tartja, mint ahogy az oldalát adó üvegtáblák keretét is. Ebből - az én szememben - már csak szebbet lehet varázsolni.
( A fotó telefonnal készült és görbére sikerült. :-)  )

A pala eltávolítása még egészen egyszerű volt, és már nagyot dobott a beáramló fény mennyiségén. Ezután letakarítottuk a koszt és kiderült, hogy az üveg annyira nem is rossz. Kánikula idején viszont issza a napfényt és tovább fűti az amúgy is könnyen felmelegedő télikertet. Tehát továbbra is a teljes tetőcsere a cél.

Ami ezután jött, az már nem volt olyan egyszerű, le kellett flexelni a palát tartó vasrudakat, hogy hozzáférhető legyen az alap szerkezet, ami az üveget tartja. Amikor ez megvolt, a ház Ura nagyon megkönnyebbült. :-) Pihenésként fogta az ecsetet és fehér selyemfényű zománcfestéket és lefestette 2 rétegben a vasrudakat.

Már ennél a pontnál kezdtem mosolyogni és lelki szemeim előtt egyre jobban körvonalazódott a végeredmény.
Mérlegelve több tényezőt, végül az opál polikarbonát lemezek mellett döntöttünk, amit méretre vágattunk és a fordított T profilú tartószerkezetbe ragasztottunk szilikon segítségével.

Belülről nézve már a következő fotón is jól látszik a különbség. A kép elkészülte óta újabb 2 cella lett készen, haladunk - még ha lassan is. 

A középen lógó lámpa is fehér lesz, és tisztességes felfogatást kap majd. Amikor az üveglapokat kivettük belőle és lemostuk, kiderült, hogy átlátszó és szép, mintás üvege van!
:-)


Nagyon sok munka vár még ránk, de nem kérdés, hogy megéri-e.

Folyt. köv.  :-)

Szedres torta
Villámsüti baba mellett



Ahogy érnek a kertben a gyümölcsök, úgy hozzák rám néha a frászt, hogy mit is kezdek ekkora mennyiséggel, mielőtt még kárba veszne. A szeder bokrunk nagyon rendes volt hozzánk, mert miután jócskán visszametszettem tavasszal, ezt bő terméssel hálálta meg. Az idei hajtásoktól pedig már nehezített pálya lett az érett szemek begyűjtése. 

Amikor az első szemek kóstolása után rádöbbentem, hogy én eddig még jó szedret nem ettem, felderült az arcom.  :-)   A boltinál soha nem csíptem még el igazán érett gyümölcsöt, így nagyon örültem, hogy: "Hiszen, ez finom!" 

Mit is kezdjek vele...? Folyamatosan érik, így gyorsan kell cselekedni. Tortát kellene sütni szederrel!
Időm persze nem sok, valami gyorsan-frissen-finomat...Megvan! Piskóta, puding és szeder. Még lépésenként is elkészíthető, ami nagy előny egy kúszó-mászó baba mellett. 
A piskóta 20 perc, közben puding főzése (kizárólag főzött puding jöhet szóba nálam, mert az A Puding ;-) ), gyümölcs mosása. Torta összeállítása, kész!
Körülbelül fél óra alatt megvan összesen - persze a piskóta kihűlését nem számítva.

A végeredmény pedig egy friss, nyárias, savanykás gyümölcs torta, amiből nem lehet eleget enni.  :-)

Pincés meggy


Sok mindent köszönhetek annak a kis Somogy megyei falunak, Homokszentgyörgynek, ahol felnőttem. A haza sétáló tehenek esti látványát, egy szuper iskolát olyan tanárokkal, akikre a mai napig szívesen emlékszem vissza, barátokat, családi kosarazást hetente, vándortáborokat, a pincés meggy receptjét és még ezer és egy dolgot, ami JÓ volt.  

Ha valami nyalánkságra vágytunk gyerekkoromban, akkor elővettük a kekszes dobozt és egy üveg házilag eltett meggyet. Leültünk és csak ettünk, ettünk.  :-)  Az egyik legjobb otthoni édesség szerintem. Sorakoztak az üvegek a polcon, és amikor már fogytán voltak, aggódva lestük, hogy elég lesz-e a következő év gyümölcséréséig.

Most, hogy először vettem a bátorságot, és én is eltettem néhány üveggel, rádöbbentem, Anyukámnak mekkora munka volt kimagozni azt a rengeteg meggyet kézzel. Volt magozó "gépünk" is, de annak soha nem volt olyan jó a hatásfoka, mint az egyenként magozott szemeké. Lehet, hogy segítettünk neki - remélem, igen ;-) -, de arra már nem emlékszem.

Szóval a pincés meggy. Azért ez a neve, mert anno még a ház leghűvösebb helyiségében pihentették a meggyet, ami általában a pince volt. Az elkészítése egyszerűbb nem is lehetne.

5 kg magozott meggyhez 2 kg cukrot ad és egy fél tasak Na-benzoátot. ( Mivel nem kell főzni, a tartósítószer mindenképpen kell. ) Egy nagy tálban összekeverem és 3-4 napig áll hűvös helyen. Naponta megkeverem, majd üvegekbe töltöm és mehet is a kamrába. 
Az üveg tetejére rakott celofánra is tettem egy kis tartósítószert a biztonság kedvéért. Hogy hogyan, arról a Cseresznyelekvár című bejegyzésemben olvashatsz részletesebben.

A maradék levet szintén üvegekbe töltve csodás házi meggyszörphöz juthatunk. Különösen nyáron esik jól az enyhén savanykás íze jéghideg vízzel / szódával - ki hogyan szereti.

 
Idén mindenből csak ízelítő van a polcokon, mert egy napom még mindig csak 24 órából áll, és 8 hónapos Kisasszonyom mellett nehezen tudok annyi szabad időt teremteni magamnak, hogy még a befőzésre is bőven jusson. De gyümölcs lesz jövőre is, és akkor újult erővel és az idei év tapasztalataival vágok majd neki újra a házi befőzésnek.