Kávé és süti

Néha, amikor leülök kávézni, akkor szeretem megadni a módját ennek az időnek is.  Előveszem valamelyik készlet egy darabját, ami lehet üveg csésze Jena-ból, angol porcelán kék, vidéki életképpel az oldalán vagy krém színű, önmagában mintás darab. Mindegyikhez kötődöm különböző okokból, így mindig nehéz a választás az adott napon.

A Jena-i készletet Édesanyámtól kaptam, hihetetlen finomság és légiesség jellemzi ezt az egyébként hőálló szépséget. Vékonyka csészealátétje szinte eltűnik az ember kezében. 
Az angol porcelán készletet a piacon vettem, dobozból túrtam ki, heteket vártam, mire ugyanazzal a mintával lett 2 csészém 2 alátéttel. De megérte! Nem tudom, miért, de valahogy kötődöm az angol kultúrához kicsit. Nem a mostanihoz, hanem inkább a 18-19. századhoz. Számomra Jane Austen regényei kötelező olvasmányok. :-) Látom magam előtt az akkori nőket, ahogy teázás közben cseverésznek, hímeznek és nincs más gondjuk, mint megtalálni az ideális férjet. Mindezt csipkébe és selyembe öltözve, egyenes háttal üldögélve teszik egy szalonban, ahol pattog a tűz a kandallóban. Hát ki az, akinek ez a kép nem lehet szép?  ;-)
A krém színű készletet pedig nászajándékba kaptuk, így ennél a 2 csészénél is van min gondolkodni, van mire emlékezni. 
 Azon kívül, hogy szeretem a kávé aromáját és illatát, jó ezeket a kis füles portékákat kézbe venni. 

Persze elengedhetetlen része egy ilyen fél órának a kávé mellé járó süti. Ez lehet bármilyen keksz vagy aprósütemény, ezen a téren mindenevő vagyok. Sokszor sütök én is ilyesmit, hiszen az otthon készült mandulás kekszet, narancsos-csokoládés kekszet vagy tripla csokis tallért (ez látszik a fotón a kis tányéron) egy gyári féltestvére sem éri utol szerintem. 

Utóbbiból nem tudok elegendőt sütni. Bármennyi is készül, morgás van, hogy miért nincs több.  :-)
A tripla csokis süti függést okoz!!! 

Ha mégis bátor vagy és bevállalod, íme a receptje:

Hozzávalók:

1 pohár liszt     ( 1 pohár = 2,5 dl)

1 csapott tk szódabikarbóna

1 nagy csipet só

negyed pohár kakaópor (Holland, cukrozatlan)

10 dkg vaj vagy margarin

fél pohár barna cukor (lehet kristálycukor is)

negyed pohár porcukor

1 közepes nagyságú tojás

1 kk vanília aroma

1 csapott tk instant kávé (elhagyható, ill. növelhető a mennyisége - főzött kávéval helyettesíthető)

1 tábla fehér csokoládé (9-10 dkg)

1 tábla étcsokoládé (9-10 dkg)

Elkészítés: 

 A nagyon puha (félig megolvasztott) vajat 2-3 perc alatt habosra verjük a kétféle cukorral, hozzáadjuk a tojást, majd a vanília aromát, 1 ek meleg vízben feloldott instant kávét (vagy 1 ek erős főzött kávét) és 1-2 perc alatt jól összekeverjük.

Egy külön tálba szitáljuk a lisztet és a kakaóport, majd összekeverjük a szódabikarbónát a sót is hozzáadva.

Összekeverjük (egy spatula, vagy lapátszerű fakanál segítségével) a két tál tartalmát. Épp csak addig dolgozzunk a masszával, amíg az nagyjából összeáll, ne keverjük túl!

Hozzákeverjük pár durva mozdulattal a kisebb kockára vágott csokoládékat.

Sütőpapírral bélelt tepsire púpozott evőkanálnyi halmokat helyezünk a masszából (egy sütőtepsire kb. 8 db fér el kényelmesen) köztük legalább 3-4 cm rést hagyva. Ujjainkkal a halmokat kicsit eligazgatjuk - nagyjából kör alakra, 1,5-2 cm vastagságúra lapogatjuk (vékonyabbra nem kell, majd szépen magától megoldja a sütőben).

Majd előmelegített, 180 fokos sütőben 8-10 perc alatt készre sütjük a süteményeket.

 A sütiket akkor kell kivenni a sütőből, amikor éppen megszűnnek fényesek lenni!

Hagyjuk a tepsin kihűlni őket! Forrón nagyon puhák, majd szép sorjában szilárdabb halmazállapotot ölt a tészta, a fehér csokoládé és végül, pár óra elteltével az étcsoki is (ezt a pár órát azért nem kötelező kivárni, de legalább 15-20 percet azért ajánlott).


Kellemes kávézást és jó beszélgetéseket kívánok e mellé a finomság mellé!

Aprónépnek szeretettel


Sokféle ajándékot készítettem már sokféle embernek, de talán az egyik kedvencem az, amikor gyerekeknek készíthetek valami szépet, kedveset. Valamit, amivel próbálok a szülőknek is kedvezni és reménykedem benne, hogy a gyerkőc hosszú évekkel később is szívesen néz majd rá arra a macira, nyuszira vagy takaróra. 

Az első nyuszi, amit varrtam, a rózsaszín-zöld kockáival azonnal belopta magát a szívembe és nagy öröm volt átadni új gazdijának. Merész vállalkozás volt (soha életemben nem varrtam előtte semmit, aminek nem egyenes vonalak a varrásai), és hihetetlen büszkeség töltött el, amikor az elkészült pofit megnéztem. Pedig akkor még nem is sejtettem, hogy egy barátom kérésére a leendő mackók sokkal nagyon kihívást jelentenek majd. 

Ezeknek a szerzeteknek már forgatható karjuk és lábuk van, ami külön fejtörést okozott annak idején. Ma már - ha ezekre a macikra gondolok -, szívet melengető érzés jár át, mert tudom, hogy sok-sok kis gyerkőc kezében ott vannak már ezek a hosszú lábú medvék és talán a sáljuk már nincs is meg, vagy már rojtos a vége, esetleg 1-1 kar vagy láb már lazább lett, de örömöt szereztem velük. 

Ez a lényeg. Mosolyt csalhattam arcokra és ennél több nem is kell. Az már csak hab a tortán, hogy - szintén kívánságra -, személyessé tudtam tenni őket a gyermek nevének a mackó-pocakra való ráhímzésével.
Így lett teljes a kép és medvék. Azóta is szorgosan készítem őket, örülök, hogy sikeresen repülnek szét a világ különböző tájaira. ( Mert eljutottak már Magyarországon kívül Németországba, Angliába és Amerikába is ám!  ;-)  )

Ha pedig újszülöttről van szó, akkor nem kétséges, hogy szívből készítek sok-sok szeretettel szívet a babának, mellyel talán nyugodtabb pihenést csempészhetek az ágyába. 

Apró, ám mégis sokat jelentő ajándékok ezek, melyek szebbé teszik az ember mindennapjait. Nem is tudom elönteni, kinek nagyobb élmény, nekem vagy annak, aki kéri / kapja. Csodálatos dolog volt, amikor egy barátom gyerekeinek saját készítésű ajándékot vihettem először! Mennyivel "könnyebb" házilag kigondolni valamit és elkészíteni, mint boltról boltra rohangálni és kétségbe esetten pislogni, hogy a tengernyi használhatatlan műanyagból mit emeljek le a polcról!!??!! Persze, lehet mondani, hogy ehhez kézügyesség kell. Igaz. De azt hiszem, egy kevésbé jól sikerült házi darab is sokkal többet és egy rózsaszín műanyagnál. 

Ha pedig már az egyszerűségnél tartunk, egy baba takarót megvarrni tényleg nem a világ közepe, ám annál nagyobb melegséget vihetünk egy ágyikóba vele. :-)

Hálás vagyok a kipattanó gondolatnak, ami szólt, hogy vegyek varrógépet és kezdjek el ügyeskedni vele, és hálás vagyok magamnak, hogy nem legyintettem le azzal, hogy ez nekem úgy sem menne!