Ötletek millióival találkozhat az ember lánya nap mint nap az interneten. Ennek a történetnek az inspirációja a szintén orvosi spatulákból készített karkötők látványa volt, amit hamarosan szeretnék majd kipróbálni. De térjünk vissza az újjászületett spatulákhoz.
Amint megkaptam egy maroknyi nyelvlapocot - nem volt nehéz beszereznem, hiszen a világ egyik legjobb orvosa Édesapám :-), de patikában bárki hozzáférhet -, azonnal minták után néztem. Hímzéseimhez van egy kis füzetem, amiben rajzolgatni szoktam, onnan vettem a virágokat, majd kissé megnyújtva egyiket, másikat, előrajzoltam a keskeny lapocskákat. Pirográfommal - új barátommal :-) -, beleégettem a levendulákat, kamillákat, szíveket és még sorolhatnám, mi mindent ezekbe az égetnivalókba.
A gondolat, hogy könyvjelzőként élhetnek tovább ezek a fadarabok, felvillanyozott. Ki kellett még találnom, hogyan fejezem be őket, mitől lesznek igazi könyvjelzők. Szerencsés vagyok, mert Férjem műszerei között van egy nyákfúró (akik értenek az elektronikához, tudják, mi ez), ami tökéletesen alkalmas kicsi lyukak fúrásához fába is. Miután ezzel megvoltam, előbányásztam egyik mindenes dobozomat, és fa gyöngyök után kutattam. Ráakadtam egy régi nyakláncomra, amit soha nem hordtam, fogalmam sincs, honnan van, de tudtam, hogy most jött el az ő ideje.
Darabjaira szedtem, és máris különböző formájú és színű, pont méretes gyöngyökhöz jutottam.
Bőrzsinórt korábbi beszerző körutamon vettem egyszer, így összeházasítottam őket, és voálá! Új könyvjelzők sorakoztak előttem az asztalon!
Egyik kedvenc mintájú darabomat azonnal be is vetettem.
Tudom, hogy nekik is tetszik új életük. :-)
