A sütés mámorító is lehet    :-)

Aranygaluska otthon

Aki szokott a konyhában sürögni-forogni, az tudja, milyen érzés, amikor egy étel vagy sütemény a lehető legszebb formában kerül az asztalra, isteni illatok lengik be a teret és még az íze is frenetikus. Pont olyan, amilyennek lennie kell!  :-)

Én szerencsés vagyok, mert általában elfogy az, amit készítek, különösen, ha sütiről van szó. ;-) Szeretek sütni, legyen az édes vagy sós, de az tűzhelyem nem volt ebben mindig partner. Egy régi darabról van szó, aminek a hőszabályozója már nem működött tökéletesen, így közepes lángon semmit nem tudtam sütni - így sajnos elég sok mindenről le kellett mondani.

Néhány hete azonban úgy döntöttünk (némi gázcső-felülvizsgálat ösztönző hatása után), hogy kicseréljük a mi drága, de öregecske tűzhelyünket. Ma már az új kistestvér áll a helyén és egy új élet kezdődött a konyhánkban. 3 helyett 4 lángon tudok főzni!!!!   :-)  A sütőről nem is beszélve! Ha egy recept azt írja, hogy pl. 165 °C - on kell sütni, akkor azon sütöm! Elképesztő élmény a hőszabályozás!!!!

Tudom, ez azoknak, akik sok éve így főznek-sütnek, teljesen természetes, de nekem ez most maga a tökély!

Hétvégén gondoltam is egy nagyot, és neki álltam aranygaluskát készíteni. Kicsit izgultam, mi lesz belőle, de bíztam az új szerzeményünkben. A tészta mennyisége, miután kinyújtottam, nem volt túl sok, kíváncsi voltam, hány réteget tudok egymásra pakolni a kis korongokból. Kerek tortaformába került a finomság, de összesen csak 2 rétegre telt, így újabb kör izgulás következett, miután beraktam a sütőbe, hogy vajon mekkora lesz.

De láss csodát! Amikor félúton volt a kész felé, már kitöltötte a formát és gyönyörű volt. Mire kész lett, az édes, diós, vaníliás illattól már csurgott a nyálunk. :-)

Lenyűgözött a végeredmény! Hihetetlenül boldog voltam, hogy ilyen szép lett és ráadásul még az íze is pont olyan volt, amilyennek lennie kell egy tisztességes aranygaluskának! 

Nagyon büszke voltam magamra és az új sütőnkre! 

;-)

 

Ha Te is megsütnéd eme finomságot, íme a recept:

Hozzávalók a tésztához:

1/2 kg liszt

1 kevés só

25 g élesztő

1,5 ek cukor

2 tojás

10 dkg vaj

kb. 3 dl tej

A hintéshez: 

kb. 10 dkg darált dió

7-8 dkg cukor

kb. 6-8 dkg vaj olvasztva

Az élesztőt felfuttatjuk egy kis tejben. Amíg a gombák "esznek", a száraz hozzávalókat összekeverjük egy tálban, majd hozzáadjuk a tojásokat, a felfuttatott élesztőt, a langyos tejet és lágy tésztává gyúrjuk.

Az olvasztott vajjal addig dagasztjuk, amíg az összeset fel nem veszi. A 10 dkg vaj elsőre túl soknak tűnhet, kis időbe telik, míg eltűnik a tésztában, de kitartás, a végeredmény tökéletes lesz! :-)

Ha a tészta már leválik a tál oldaláról, akkor kilisztezett tálban 1/2 órát pihentetjük meleg helyen.

Kinyújtjuk kb. 1 cm magasra, kicsi pogácsa szaggatóval korongokat formálunk és egy kivajazott, kilisztezett tepsibe/tortaformába rakjuk őket egymás mellé. A réteget olvasztott vajjal meglocsoljuk és bőven megszórjuk a cukrozott dióval. (Ennyi lisztből nekem a normál tortaformába 2 réteg került, de gyönyörűen megkelt a sütőben, kitöltve az egész formát.) 

5-10 percig még kelesztjük a formában, majd lassú tűznél megsütjük kb 30-40 perc alatt.

Melegen tálaljuk vaníliamártással.

Jó étvágyat! :-)

Vásznak, csipkék és ami mögöttük van


Mindig is szerettem a régiségeket, mindazt, amit nagyanyáink hagytak ránk. Őrzöm a régi pogácsa szaggatókat, befőttes üvegeket - némelyikben még szilva lekvár is van, eredeti mennyiségének felére zsugorodva. 
Saját nagymamáimtól számtalan csodálatos csipke maradt ránk, amit esténként horgoltak hosszú órákon át. Terítők kisebb-nagyobb méretben, nippek alá való miniatűr és nagyobbacska darabok. Mivel számomra a horgolás földöntúli tudomány, nagy becsben vannak és remélem, tovább adhatom őket majd én is a megfelelő kezekbe egyszer.
Szőttesek azonban nincsenek, városi nagyszüleimnek már "modern" konyharuháik és törölközőik voltak.

Az elmúlt hetekben azonban csodálatos ajándékot kaptam egy számomra nagyon kedves embertől. Meghatottan vettem át a családi készlet féltve őrzött darabjait, az ő anyukájának és anyósának keze munkáját. A monogramokkal ellátott szőttesek gyönyörű állapotban vannak, hibátlanok. Megtisztelve érzem magam, hogy én vigyázhatok rájuk ezen túl. 

Az ajándék másik fele a nagymama (!) saját kezei által azsúrozott és varrt kombinék vászonból. Amikor megláttam őket, elámulva néztem az aprólékosan kidolgozott darabokat, melyek fehérneműt díszítenek. Fehérneműt! Amit kevés ember láthat, ami nincs szem előtt! 

Szándékosan nem mostam és vasaltam ki őket, hogy megmutathassam, milyen gyönyörű állapotban vannak ezek is. Hófehérek, ropogósak, kézzel készültek.
Mai szemmel nézve hihetetlennek tűnik, hogy annak idején mennyire másként látták a világot. Nem sajnálták az időt az ilyen "apróságokra", még akkor sem, ha nem büszkélkedhettek vele mindenkinek. Megadták a módját mindennek. Minden tárgynak megvolt a maga szépsége, minden eseménynek a maga meghittsége. 

 Vajon visszatér még valami ehhez hasonló szemlélet a világba?

Nyuszi-füzér fehérben, pom-pommal


Mindig elgondolkodom azon, hogy mitől függ az, hogy egy ötlet megjelenésétől mennyi idő telik el a megvalósításig. Biztosan oka van ennek is - mint mindennek. Hetekkel ezelőtt találtam egy mintát nyuszikkal és nagyon megtetszett. Az elkészítéshez tegnap jött az ihlet és mára teljes pompájában tündököl a girland tele nyuszikkal és pom-pomokkal.  :-)

Az eredeti ötletben a nyuszik színes filcekből készültek, az nekem kicsit sok volt. Viszont így, nyers színű gyapjúfilccel és azonos színű fonalból gömbölyödő labdákkal kifejezetten tetszik. :-)

A következőkre van szükséged az elkészítéshez:
- nyusziminta  (a bejegyzés végén megtalálod )
- gyapjúfilc / dekorfilc
- cérna az összevarráshoz  ( én itt gomblyukvarró cérnát használtam )
- töltő anyag - vatta
- mini pom-pom a farkincákhoz
- fonal a nagyobb labdacsokhoz
- erősebb cérna  ( gomblyukvarró cérna )  a felfűzéshez
- kicsi fémkarika a két végére a felakasztáshoz  ( opcionális, mert akár fel is kötheted a két végénél fogva)
- tű, olló, villa  ( a pom-pom készítéséhez)

Miután a mintát kivágtam a papírból, rátettem a filcre és körbe rajzoltam. Én a farkincát lehagytam a mintáról, mert azt pótoltam a mini pom-pomokkal. A rajzoláshoz zselés tollat javasolok, mert a filcre nem egyszerű vékony vonalat húzni, ezzel a tollal viszont körbe pöttyözheted a körvonalat. Ezután kivágtam a nyuszi két felét.

A farkincához használt mini golyókat egy méterben kapható szalagról vágtam le, amit rövidáru boltokban be lehet szerezni, de megtalálod itt is többféle színben is akár. A szalagról levágott golyót külön varrtam rá a nyuszi egyik felének belső oldalára a biztonság kedvéért - bosszantó tud lenni, amikor valami kiesik / kicsúszik és visszatenni általában sokkal nehezebb. 

Összeillesztve a két felét, amiben benne van a farkinca is már, pelenka öltéssel a háta irányába elkezdtem összevarrni a formákat. 

 
Amikor odaértem a lábához, kitömtem a hasát vattával, amihez én evőpálcikát használok, mert azzal kicsi helyekre is pontosan el lehet tolni a vattát. Nem kell sok töltelék, mert nem kövér nyuszi a cél.  ;-)

Innen már csak be kell fejezni a körbevarrást és kész! Ehhez a füzérhez 6 nyuszit készítettem. 

Ezek után jöttek a pom-pomok. Most próbáltam ki először a villás módszert, és nagyon tetszik, mert egyszerű és nagyszerű. :-) Ha nagyobb labdákra vágynék, akkor a gyerekkoromból emlékezetes, kartonból kivágott, lyukas közepű koronggal készíteném. Most viszont kb. 3 cm átmérőjűre volt szükségem, így új variációt kerestem, mivel ez annyira kicsi, hogy koronggal nem lehet megcsinálni. 
A fonalat sokszor rátekertem a villára, vigyázva arra, hogy maradjon hely mindkét végén az ágak között. Minél több rétegű a fonal, annál dundibb lesz a pom-pom. 

Ha elegendő fonal volt a villán, elvágtam és egy kisebb darabbal átkötöttem középen. 

Lehúztam a villáról, megfordítottam, és a másik oldalára is kötöttem egy csomót, annyira meghúzva a fonalat, amennyire csak lehet. Így egy majdnem kerek formát kaptam - jól látszik a különbség a következő két fotón.

Ezek után jöhet az olló és körbe-körbe elvágtam a hurkokat a korong élén. 

Ha ez is megvan, akkor jöhet a fazonírozás! :-) Gombócra vágtam a kiálló, hosszabb fonaldarabok eltüntetésével.

Most már csak a felfűzés van hátra. Ehhez is gomblyukvarró cérnát használtam, egy tű segítségével egyszerűen felfűztem egymás után a pom-pomokat és a nyuszikat. A két végére kötöttem 1-1 fém karikát, de anélkül is felakasztható. 
Tadaaam! :-)

Az eredeti verziót és mintát is megtaláljátok ezen az oldalon. A képre kattintva letölthető a minta a nyuszikkal. 

Ha bármilyen kérdés felmerül bennetek, ne habozzatok! :-)

Jó füzérkedést! :-)

 

Gondolatok nagymamáink korából


Talán sokan vannak, akik az efféle újságok mellett úgy mentek el a vásárban a bolhapiac részen, hogy észre sem vették. Ám miközben guggolva nézegettem a címlapokat, egy idősebb férfi kérdezte, találtam-e 1935 júniusi számot, mert akkor született az anyukája és ez egy szép ajándék lenne neki. :-) 
Igen, valóban a II. világ háború előtti időkből származó lapokra leltem kifejezetten jó állapotban potom pénzért.

Ha nagymamáim élnének, bizonyára nagyon megörültek volna ezeknek a lapoknak, hiszen az ő fiatal korukat idézik fel, az ő divatjuk köszön vissza az oldalakról. Ki tudja...? Lehet, hogy ezekből az újságokból vették az éppen soron következő horgolás mintáját. Érdekes és megható belegondolni, hogy ezeket ők is forgathatták annak idején...

Tetszik, hogy novellák, versek, rövid történetek olvashatók bennük, úgy, mint ma - vagy mégsem egészen úgy? 
"A debreceni poros akácok tikkadtan sóhajtoztak a meleg nyári délutánban. Alattuk ünneplőbe öltözött asszonyok, lányok ringatták ide-oda kényesen magukat, nem sokat hederítve a melegre, legföljebb derékujjuk csipkeszélével megtörölgették néha izzadó homlokuk. A piactér egyik fehérre meszelt, tornácos házának ajtaja is kipattant és aranycsipkével cifrázott ünnepi ruhájában kilépett az utcára özvegy Szűcs Ferencné. Nem tekintett jobbra-balra, hanem egyenesen átvágott a piactéren, a magas kőpellengért messze ívben kikerülte, aztán a főutcán beletűnt a sokadalomba." 
(Nagy Méda, Asszonyfejek a XVIII. századból)

A hirdetések sajátos nyelvezete és kinézete is megfogott, látható gyapjú fonal, "modern" előszobafogas, fűzőszabást tanító hölgy és "eternit" azbesztcement-lap reklám is. 

Mai szemmel nézve is nagyon jók a divat-rajzok, szerintem ezek nem is változtak olyan sokat az elmúlt röpke 80 évben. :-) Nem hagyhattam ki a férfiaknak szóló divatos ruhák lefotózását sem és érdemes egy pillantást vetni az akkori trendeknek megfelelő, bőrrel kiegészített kosztümre is. 

Mint ahogy ma is van gyerekeknek szóló oldal a Nők Lapjában, a Gyermekújság akkor is örömöt szerzett már mesével, rejtvénnyel és gyerek fotókkal. 
A fáradt, száraz bőrnek ajánlott Púder "könnyű, mint a lenge fátyol...üde, mint a tavaszi virág...a Hormocith-púder más". 
A háború alatt megjelent, 1943-as lap hasábjain olvasható egy levél "Az egykilós csomag" címmel, melynek az alján: Valahol Oroszországban, 1942. dec. 23.  Akár a nagypapám is írhatta volna.

Rendes nőknek szóló újsághoz méltóan innen is ötletelhetünk, ha éppen a vasárnapi ebéden gondolkodunk:
"Október 13. Vasárnap: Kacsaaprólékleves májséberlivel, karfiol tejfellel és vajjal sütve, kacsapecsenye, sültburgonya, káposztasaláta, habrolló. Vacsora: Libamáj aszpikban borecetes tormával, hideg sült vegyes salátával, gyümölcs."

És ha még játszani is támadt kedve a tisztes embernek, akkor mehetett a Törökhöz. 
Főnyeremény 500.000 pengő. :-)
A hivatalos I. osztályú sorsjegyárak: 1/1 sorsjegy 24 pengő, 1/4 sorsjegy 6 pengő.

A számomra leginkább szembetűnő ezekben a lapokban az a minden oldalon és fotón látható finomság és elegancia. Hol vannak már azok az idők, amikor egy délutáni teázáshoz így terítettünk?

Egyáltalán! Hol teázunk manapság klasszikusnak mondható csészéből igazi teasüteménnyel tálalva?

Sok kérdés merült fel bennem olvasás közben és arra jutottam, hogy az, hogyan éljük a mindennapjainkat, kizárólag rajtunk múlik. Lehet azt mondani, hogy erre a mai embernek már nincs ideje, de érdekes módon egy jó kis brazil történetre mindig akad 1-2 félóra. 
Én amondó vagyok, hogy nem kerül több időbe egy csészét elővenni a szekrényből, mint egy bögrét, az érzés és élmény pedig összehasonlíthatatlan.

A kezdetektől...

Hogy kerültem én ide? 

Hogy jutottam el odáig, hogy blogot írok - magamról, arról, ami mozgat, ami rólam szól?
Miért vannak körülöttem régi korok tárgyai?
Miért növények képét hímzem?

Az eddigi összes év az életemben hozzájárult az előbbi kérdések válaszához. Már kislány koromban begyűjtöttem otthon azokat a régi tárgyakat, amelyeket Édesanya átengedett az én fennhatóságom alá. Újra és újra feltettem a kérdést: "Enyém lehet?". Kialakítottam a szobámban egy sarkot, amit ezeknek a tárgyaknak és könyveknek tartottam fenn, időről időre átrendeztem, leporoltam őket, gyönyörködtem bennük. A család minden ágáról került hozzám valami, amit talán más már régen kidobott volna...sámfa, manikűr készlet, zsebkendők, dominó, mackók, vasaló, szita, hímzőkeret...a lehető legkülönbözőbb dolgok. Nagy becsben vannak a mai napig, és remélem, hamarosan eljön az a nap és hely, amikor újra méltó helyüket foglalhatják el egy számukra megálmodott helyen (ehhez előbb nagyobb helyre kell költözni ;-) ). 

A családom mindkét ágának női felmenői kézimunkáztak. Horgoltak, kötöttek, gobelint hímeztek, azsúroztak, varrtak...és közben beszélgettek. Ezt már csak Édesanya elmeséléséből tudom, mert kisgyerekként elvesztettem őket, de a kép a fejemben tisztán él, mintha én is ott ültem volna közöttük... 

Mindezek ellenére tény, hogy soha nem érdeklődtem a kézimunka iránt. Tudom, ez meglepő azok után, amit az imént írtam, de így van. :-) 
Gyerekként is szívesen adtam saját készítésű ajándékot, gyöngyöt fűztem, gipszet öntöttem, stb., de nem lett a hobbim abban az időben. Tűről, cérnáról hallani sem akartam.

Egészen 32 éves koromig biztosan jót nevettem volna azon, ha valaki azt mondja, hogy hamarosan varrni, hímezni fogok és még élvezem is. 

A gondolat, hogy: "Ezt én is meg tudom csinálni!", 2012 késő nyarán jött, mint derült égből az a bizonyos villám. Néhány hónap múlva már varrógépet vettem! Magam sem tudtam igazán, mi lesz, de nagyon élveztem. Persze interneten rákattantam a témára, és rátaláltam olyan emberekre, akik hasonlóan látják a világot és korábban bele mertek fogni önmaguk megvalósításába. Ráleltem arra a hímző technikára, ami számomra maga a gyönyörűség: tűfestés - angol fordításból. Azóta szinte nincs olyan nap, hogy ha csak 1-2 öltéssel is, de ne kerüljek közelebb egy újabb darab elkészüléséhez. 

Szívem egy másik csücske a növényvilág, nem tudok betelni a csodájával. Még papírom is van arról, hogy szeretem a növényeket. :-) Egyelőre kert hiányában be kell érnem a körülöttem levő cserepes növényekkel, de mindennek eljön a maga ideje - már alig várom! ;-) 

Itt ér össze mindaz, ami rólam szól és lesz belőle egy hímzett virág vagy levél, aminek még a latin nevét is odacsempészem valahova.

És ezzel eljutottunk a jelen pillanatig, ahol már közzé teszem mindazt, ami bennem találkozott, és reménykedem, hogy ezzel örömet szerezhetek másoknak. A fejemben egy kép van, amin Te, Kedves Olvasó egy csésze kávé vagy tea társaságában pihenésre, kikapcsolódásra vágyva örömet lelsz fotóimban és írásaimban.

Remélem, tényleg így van!  :-)

Szeretettel, Kata