Bababútor új ruhában


Mindig örülök az új kihívásoknak, pláne, ha olyasmi, amit eddig nem csináltam. Egy kedves ismerősöm keresett meg azzal a kéréssel, hogy vállalnám-e kislánya bababútorainak a ráncba szedését, átalakítását. Az én Kicsikém akkor még csak 3-4 hónapos lehetett, nem tudtam, hogy mikor tudok időt szakítani egy kis festegetésre, varrogatásra, de boldogan elfogadtam a felkérést. Megrendelőm  - belülről ismervén a kisgyerekes anyukák életét - azt mondta, mindegy, mikorra lesznek készen. Azt hiszem, ez a mondat volt az, ami átlendített a bizonytalanságon, hogy kell-e ez a megbízás nekem. :-)

Azóta a kis bútorok nagyobbik része már vissza is került apró kezek birtokába, és remélem, azóta is szívesen játszik Emma az újdonsült székek, asztalok, szekrények között babáival. 

Nyers változatban:

A kérés romantikus-vintage hangulat volt, így el is kezdtem a festést, csiszolást, koptatást...
Egy réteg barna és egy réteg fehér festék utáni száradás pillanata:

Az első garnitúra már frissen festett, kész állapotban. Az asztalra transzfer technikával egy rózsa mintát tettem a romantika jegyében.

Miután elkészült a festés, varrtam párnákat is a székecskékre.

Aztán jöhetett a kredenc.

Végül, hogy teljes legyen a konyha, elkészült a konyhapult is, ahol szintén transzferált kancsók és kiöntők teszik hangulatosabbá a főzést minden baba számára. ;-)

Már szárad a festék a nagyszoba bútorain is, alig várom, hogy lássam készen a következő szoba berendezését a babaházhoz.
Igazi kikapcsolódás ezeket az apró bútorokat "átöltöztetni". 

A pirográfia kezdeti örömei


Karácsonyra megleptem magam egy pirográf eszközzel, amit most ki is próbáltam. Csodákat láttam ezen a téren, így kíváncsi voltam, milyen lehet vele alkotni. Nem volt egy nagy befektetés (Lidl, 2500 Ft), így anélkül, hogy valaha is lett volna ilyen a kezemben, megvettem.

Egyszerűbb, könnyen rajzolható ábrákat kerestem, de az első nagyobb lélegzetű dolog már ott lebegett előttem. Testvéremnek terveztem meg gondolatban egy ajándékot, és tudtam, hogy ezzel a technikával szeretném elkészíteni. Már csak azt kellett kitalálni, mire próbáljam ki. A képen látható korong korábbi, házi vágás eredménye, akkor még fogalmam sem volt, hogy ilyesmire rajzolni fogok egyszer, edényalátétnek szántuk. Hamar rájöttem, hogy ilyen durva felületre nem használható ez a kütyü, mert útban vannak a barázdák és hegyek-völgyek. A csiszolás is felmerült bennem, de szerencsére gyorsabban találtam mást, ami szóba jöhetett.

Teljesen más célból, de december elején vettem néhány kicsi fakorongot egy hobbi boltban. Izgatott nagyon a dolog, így fogtam őket és miközben melegedett a rézhegye új játékszeremnek, előrajzoltam néhányat belőlük. Gyorsan kiült a mosoly a szám szélére, mert könnyedén tudtam követni a rajzok vonalait, és pillanatok alatt ott vigyorogtak rám életem első pirográfos szépségei.

Csiszolni és finomítani kell még apróságokon, próbálgatni, gyakorolni kell, hogy teljesen olyanok legyenek, amilyennek szerintem lenniük kell. Az írást megpróbáltam, az egy kicsit nehezebb. Minél kisebbek a betűk, annál nehezebb olvashatóan, szépen követni az előrajzolt irományt. 

A bátyámnak szánt ajándék fa lapja már ott volt előttem az asztalon, írni szerettem volna rá, így nyeltem egy nagyot, és belevágtam. Írtam és láttam, mit kell még gyakorolni. Akkor szépek a betűk, és akkor könnyű égetett betűkkel játszani, ha könnyedén, lazán tartjuk az egyébként egyre jobban átmelegedő szárat. Na, ez nem ment olyan egyszerűen. De hősiesen befejeztem a gondolat leírását, és még a körülötte kanyargó, természetes fa mintázatot is felhasználtam a komplett végeredményhez. Majd hátradőltem, néztem egy darabig, és megveregettem a vállam. :-)
Megmutatni egy későbbi bejegyzésben tudom majd, mert még nem adtam át neki. 

Pirográfos történetem csattanójaként másnap a Férjem egy kisebb kupac fa koronggal tért haza és széles vigyorral az arcán átadta, mondván: "Legyen mit égetned!"
A világ egyik legjobb emberével élek együtt, ez már nem kétség! 

Azóta számtalan ötlet jutott eszembe, mit is lehetne megégetni.  ;-)

2016


A tavalyi évből kiindulva, azokat a a terveimet tovább szőve és megvalósítva, új tervek ködében indul a 2016-os év. 

Megtanultam az időmmel jobban gazdálkodni 2015-ben egy kicsi lány megszületését követően, így az év vége felé egyre több időt szentelhettem az alkotásnak, varrogatásnak, dekorációnak. Idén ezt szeretném mesterfokra emelni és a itthoni tennivalók mellett minél többet létrehozni abból, ami a fejemben van Alkotás és Tervezés címszó alatt. 

Ezt a képet még 2014-ben találtam a Pinteresten, de ennél jobb, találóbb gondolatot egy új év elejére még nem láttam, így továbbra is ez a mérvadó számomra:

"A mai nap az első üres oldala egy 365 oldalas könyvnek. Írj egy jó példányt!"

Mézeskalács kicsit másként


Az egyik legjobb része a karácsonyi készülődésnek, amikor a ház megtelik a sülő mézeskalácsok illatával. Sok évvel ezelőtt kaptam egy nagyon kedves tanítványomtól a receptet karácsony előtt, azóta kötelező megsütni minden évben. A recept egy sok-sok éves tapasztalatok alapján kialakult és bevált darab, ami nem is csoda, hiszen - ahogy egy cikkben olvastam -, a karácsonyi mézesek Nagyasszonyától származik. A tanítványom az ő barátja, így a recept másodkézből került hozzám. Polgár Zsuzsával  - Az Év Kézművese 2013-ban! - már találkoztam adventi vásárokon, valóban csodákat művel, hihetetlen aprólékossággal díszíti a sütiket. Ezúton is hálás vagyok neki azért, hogy ilyen bőkezűen osztogatja tudását és tapasztalatát a receptekkel együtt.

Eleinte csak figurás mézeseket sütöttem, aztán a sógornőmnél láttam a lekvárral töltött verziót, ami egy igazi nyalánkság. Nem tudom, ő milyen tésztából csinálta, én kipróbáltam a tuti receptemmel, bevált. A lekvár miatt puha marad az egyébként ropogósra sülő figurák esetében. 

A receptet nyugodt szívvel teszem közzé, hiszen a tulajdonos is rengeteg embernek elmondta már tanácsaival együtt. Pontosan úgy készítem, ahogyan le van írva, kivéve, hogy én vajjal sütöm. Mindig ugyanolyan finom lesz a végeredmény.

A lekváros mézesnél ugyanígy készül a tészta, pihentetem az előírtak szerint. Amikor eljön a pillanat, a felét átgyúrom, majd kinyújtom 1-1,5 mm vastagra, lehetőleg négyszögletes formára, így könnyebb tölteni és sodorni. Ha ez megvan, jöhet bele a lekvár. Fontos, hogy sütésálló lekvár legyen, különben kifolyik a tésztából sütés közben. Szóval megveszem a hagyományos vegyes gyümölcsízt, az vágható, "formatartó". Ha létezne még, akkor kipróbálnám a békebeli, piros vegyes gyümölcsízzel. ;-) A mai változat műanyag dobozban kapható, abból egy fél cm-es szeletet próbálok kihalászni, lehetőleg egyben, hogy könnyen vághassak belőle kb.3-4 mm-es csíkokat, így egy nagyjából 0.5 x 0.3 cm-es rudat kapok (ha kisebb, az sem baj). Átemelem a kés élén a tészta hozzám közeli szélére. Ha végig értem a szélen és ott a csík lekvárból, sodrok rajta egyet, így betakarom a lekvárt, majd még egyet sodrok, hogy biztosan ne süljön ki a lekvár. Amint egy ilyen kukac előállt, levágom közvetlenül a széle mentén,  és mehet a tepsire. Ott lehet nyugodtan kanyarítani, ha hosszabb a kukac, mint a tepsi, nem törik meg, nem folyik szét. Ha egy tepsi megtelt, megkenem tojással és mehet a sütőbe, mint minden más mézeskalács.

Sütés után így néz ki felhalmozva a vágódeszkán, hogy kihűljön. 

 Az idei adag este 11-kor lett kész, így éjszaka kint volt az asztalon a konyhában. 
Ma délelőtt vágtam fel az egészet, és tettem fém dobozba. 

Azt sajnos nem tudom megmondani, meddig áll el, mert általában szilveszterre már híre-hamva sincs. ;-)

Teával, kávéval, forró csokival, kakaóval vagy csak úgy! :-) 

1. szülinapi zászlófüzér - bunting

Jó, tudom, kissé megkésve mutatom, de Enikő 1. szülinapjára varrtam ezt a zászlófüzért (ha ez a magyar neve), ráadásul ez az első, amit varrtam eddig.  Tapasztalatból mondhatom, annyira egyszerű a történet, hogy bátran neki állhat az, aki egy cseppnyi késztetést érez egy hasonló darabhoz - és jó, ha van varrógépe.

Mire van szükség hozzá?

- mintás / egyszínű anyagok tetszőleges számban
- szalag, amitől füzér lesz belőle
- minta a háromszögekhez
- cérna, olló, gombostű
- evőpálcika / kötőtű a kifordításhoz
- varrógép 
 

A terv az volt, hogy valami csajos, kedves, mégis visszafogott darab szülessen, hogy akár tizenévesen is szeresse még. Rengeteg példát néztem meg az interneten, láttam egy és két oldalas szépségeket is. Most a két oldalast választottam, mert szeretném, ha nem csak falnál lóghatna, hanem akár átlósan is a szobájában. (Az egy oldalast el tudom képzelni akár egy nyári kerti partira - sokkal gyorsabb az elkészítése, akár varrógép nélkül is megoldható.)
Átnéztem a készleten levő anyagaimat és négyet kiválasztottam. Ezekből kettő ingként kezdte életét és most zászlóként él tovább egy kis darabja, a másik kettő méterben kapható. 

Kerestem egy mintát a háromszögekhez  - persze házilag is megrajzolható. Átmásoltam egy kartonpapírra a megfelelő méretet, hogy könnyebb legyen sokszor átrajzolni az anyagokra.

Igyekeztem jól kihasználni az ingeken levő helyet, figyelve a varrásráhagyásra is, majd megtűztem őket, hogy úgy is maradjanak, ahogyan terveztem. 

Azt, hogy mennyi zászlót kell kiszabni, sok minden befolyásolja. Hova szánom az elkészült füzért? Mennyi szalagot vettem előzőleg a boltban?  ;-) Mekkora távolságot szeretnék a zászlók között?

Nekem adott volt a 3 méter ripsz szalag, amit azelőtt vettem meg, mielőtt kitaláltam volna, hova szeretném rakni. Utólag persze kiderült, hogy akár 1 méterrel is vehettem volna többet. 
Tanulság: gondold végig, hova szánod a füzért, és mérd meg, mekkora szalagot kell venned hozzá. :-)
Kiszámoltam, hogy 15 darab zászló kell, ha 6 cm-t hagyok a háromszögek között.

Megvarrtam az összes zászlócskát, majd kifordítottam  őket az evőpálcikával, gondosan ügyelve a csücskökre. Aztán jöhetett a vasalás.

Kipróbáltam, hogy félbe lehet-e vasalni a szalagot, hogy könnyebb legyen megtűzni. Rájöttem, hogy a ripsz szalagot nem lehet vasalni, mert túl kemény a tartása és nagyon csúszik.
A szalagra úgy tűztem fel őket, hogy a háromszögek felső éle a szalag feléhez kerüljön. Hármasával tűzdeltem és mértem a 6 cm-eket, így könnyű volt kezelni az éppen varrható részt.

Az elkészült füzértől azonnal mosolyognom kellett! :-) Nagyon helyes lett a végeredmény, Enikőnek is tetszett, azóta is nevet, amikor megérintjük a csücsköket. 

Biztosan varrok még hasonlót, igazán egyszerű volt. A leghosszadalmasabb a tűzés volt a szalagra varrás előtt. Talán, ha valakinek nagy gyakorlata van, azonnal varrhatja a zászlókat tűzés nélkül. Én szeretek biztosra menni. 

Lehet betűket is applikálni a zászlókra, így felirat is készülhet - akár szülinapra, vagy karácsonyra, névvel ellátva... Sok ötlet jutott eszembe,  miközben varrtam. Ez is bizonyítja, hogy akkor jön az ihlet, amikor nagyon benne vagyok egy adott témában. 

A szoba kapott egy kis vidámságot, azok a pillanatok pedig, amikor Eni rájuk néz, nem pótolható semmivel.
  




  

Advent első vasárnapja



Az utolsó pillanatban, de elkészült az idei adventi díszünk.
A korábban lefestett varrógépfiókba tettem száraz oázist, majd kimentem a kertbe, összegyűjtöttem egy kis tiszafát, tuját és csipkebogyót, majd összeállítottam az egészet. A kakukktojás a fehér dekoráció - azt boltban vettem. A zongorán kapott helyet, így kis kezektől távol van. Szeretem.

Egy évvel ezelőtt pontosan ezen a napon költöztünk, doboz volt doboz hátán, azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. Egy két hetes csecsemő volt a kezemben, a többiek meg pakoltak. A karácsonyi készülődés teljesen elmaradt.

Ma rend van, Enikő alszik a szobájában, élvezem azt, hogy nő vagyok, hogy a karácsonyi várakozást széppé, hangulatossá, illatossá és meghitté tehetem kis családom számára.

Meggyújtottuk az első gyertyát.

3 perces turkálósdi


Hogy miért érdemes turkálóba járni, ha nem akar az ember magának ruhát? Gombokért! 

Van a belvárosban egy turkáló, ahova néha bekukkantok kincseket lelni - ez hol sikerül, hol nem. Sok hete nem voltam már bent, most benéztem, pedig siettem. Ha nincs sok időm, akkor csak az anyagokat pásztázom a vállfákon, és a gombokra vetek egy pillantást, ha olyannak tűnik, amin akár értékes darabok is lehetnek. Ilyenkor a szín, minta nem számít, csak az, hogy gyöngyház gombok legyenek a blúzon. Sok gombot vágtam már le innen szerzett ruháról, aztán az inget tovább adtam.  
   

Friss szerzeményemen hiányzik 2 gomb, de még így is maradt rajta bőven. Ráadásul még az anyaga sem olyan vészes. Valóban 3 percet töltöttem bent, amint megláttam a gombokat ezen a blúzon, fizettem 290 Ft-ot, és már loholtam is tovább.

Ennyi pénzért ajándék ez a sok gyönyörűséges, finomságos gomb!
A gyűjtemény pedig gyarapodik. :-)

Vadcitrom


Él Pécsbányán egy 82 éves ember, Tibi bácsi. Tanárként dolgozott, hobbija pedig a túrázás és a növények voltak. Gyűjtötte a különleges magokat, tejfölös dobozban nevelgette, majd elültette őket. Az évek során annyi növény gyűlt össze, hogy egy saját arborétum jött létre belőle. Ma is ott él az 1 hektáros kertje területén, ami az idők során természetvédelmi terület lett. 

Ámulattal lépek be a kert területére, ahányszor csak meglátogatom. Hatalmas örökzöldek terebélyesednek, amerre csak nézek. 40 éves cédrusok, melyek szintén kis műanyag pohárban kezdték az életüket egy ablak párkányon. Fenyők földrajzi származásuk szerint csoportosítva. Rododendronok, cikász, afrikai szerelemvirág...
3 kutyája kíséretében jön kaput nyitni, majd panaszkodik, hogy már nem tud annyit dolgozni a kertben, amennyit szeretne, fájnak a lábai. "Egy szocialista brigád kellene ide, akik segítenének rendbe rakni a fákat, nyírnák a füvet!" - hangzik el egy nagy sóhaj után a mondat. 

Hétvégén jártam nála. Amikor már indultunk haza a látogatás végén, kaptam tőle néhány vadcitromot, hogy ültessem el a magjait. Különleges növény, mert ugyan citrusféle, tűri a teleinket, így szabadba ültethető. Golf labdányi sárga gyümölcse ráadásul még ehető is. Akkora tövisei vannak (5-6 cm), hogy tökéletesen áthatolhatatlan sövény nevelhető belőle akár. 
Az illata a golyóbisoknak betölti a konyhát. Nem annyira intenzív, mint a megszokott citromé, de mégis citromos, kissé kesernyés. 

Remélem, szép növény cseperedik majd a magoncokból nálam, így Tibi bácsi büszke lesz rám. :-)


 

Fehérnél is világosabb?


A minap megadatott, hogy egy kis időt egyedül töltsek el a belvárosban. Nagyon ritkán, de előfordul, hogy kedvem szottyan nézelődni, bóklászni a boltok rengetegében, így engedtem a vágyaimnak. Nem volt sok időm, ezért jól megválogattam, melyik boltba térek be. Jöttem-mentem, de nem láttam semmi érdekeset. Hirtelen az egyik bejáratnál belém hasított, hogy: "Ide be kell mennem!" Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem néha jön egy ehhez hasonló sugallat, amire mindenképpen hallgatni kell. Sokszor bebizonyosodott, hogy ilyenkor rábukkan az ember lánya dolgokra, amik rá vártak. 

Így történt ez most is. Láttam szép darabokat a vállfákon, polcokon, de nem fogott meg igazán egyik sem egészen egy fehér pólóig. "Ez az! Ez kell nekem!" A ruhadarab önmagában semmi különöset nem mutat, egy fehér, rövid ujjú, nőies fazonú póló. Ám a felirat az elején teljesen felvillanyozott.

Szeretem, ha az egyszerűség keveredik valami pici, apró különlegességgel. 
"Nem viselek több fehéret, ha egy világosabb szín megjelenik majd."  
Széles mosoly ült ki az arcomra, és elviharoztam a próbafülkébe, ahol észre vettem, hogy a címke mellett egy vászoncsíkon újabb meglepetés vár rám, a cég egyik  jelmondata - gondolom én. 
"Az élet túl rövid ahhoz, hogy unalmas ruhákat viseljünk."

Azt hiszem, ahhoz, hogy az ember jobban érezze magát a bőrében, szívesebben vásároljon egy adott boltban, jobb kedvvel távozzon, majd viselje a ruhát, nem kellenek ennél nagyobb dolgok. Az már csak a hab volt a tortán, hogy az eladók csinosak, kedvesek, mosolygósak és segítőkészek voltak.

Ha lebeszélem magam arról, hogy benézzek a boltba, szegényebb lennék egy jó kis vásárlás élményével.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne hallgassunk a belső hangunkra! ;-)
 

Hazaért!


Hazaért hozzám sok-sok éves távollét után egy olyan növény, amit évekig nevelgettem, aztán akkorára nőtt, hogy a panelban már nem volt helye. Anyukámékhoz került, akiknek ezúton is köszönöm a gondoskodást!
Ma hazahoztuk, és télikertünk éke lett. 

Annak idején a bátyám szobájából menekítettem ki ezt a Kencia pálmát, mert a számítógép miatt állandóan le volt húzva a reluxa az ablakán. ;-) Ha jól emlékszem, annak idején kb. 30 cm volt maga a növény. Nálam napfényre, gondoskodásra és szeretetre lelt, így szépen fejlődött.
Aztán eljött az egyetemi időszak, 20 évesen elköltöztem otthonról, de a növényt nem tudtam már magammal vinni. Anyukám gondjaira bíztam, és ha elmentem hozzájuk, megsimogattam a pálmámat.
Időközben ők is költöztek egyszer, de szerencsére a zongora tetején még volt annyi hely az új lakásban, hogy a kenciám is költözött.

Eltelt 16 év az elválásunk óta. A mai napon azonban új korszak kezdődik, mert újra együtt vagyunk! :-) Férjecském hazahozta nekem a pálmámat, ami azóta a télikertben próbálja megszokni az új otthonát. Lassan egy éve lakunk a házunkban, és most eljött a pillanat  - jön a tél újra, be kellett már hozni a hajnali hidegek elől.  

Olyan jó! Amikor beállítottuk új helyére, csak néztem és mosolyogtam. :-)