Számtalan előnye van annak, hogy ismét kertes házban élhetek. Egyikük az itt található növények sokasága, ami néha kicsit elvadul itt-ott, de jól megvagyunk egymás mellett. :-)
A szomszédunk falán terebélyesedő ötlevelű vadszőlő (Parthenocissus quinquefolia) néha elég nagy gondot okoz, de ma új értelmet nyert az itt léte számomra.
Régóta szerettem volna valami olyan dekorációt a melléképületek falára, ami bírja az időjárás viszontagságait, variálható és természetes. Amikor neki estünk és megrendszabályoztuk kicsit a vadszőlőt, kipattant a fejemből egy koszorú képe. Összegyűjtöttem 8-10 hosszú hajtást és leszedtem a leveleket róluk. Utána elmentünk egy hétre a Balatonra, így aggódtam, hogy mennyire száradtak ki a koszorú elkészítéséhez.
Fogalmam sem volt, hogyan fogom megcsinálni a koszorút, mivel ez volt az első teszt alany számomra. A már levágott, megbarnult vesszőket, köralakra formáztam és legnagyobb meglepetésemre majdnem úgy is maradtak. A néhány napos száradás jót tett nekik, elvesztették rugalmasságukat, de még nem száradtak ki teljesen ropogósra. Vágtam 1-2 újabb vesszőt, azokat is megkopasztottam. Bal kezembe fogtam a koszorút, jobb kezemmel elkezdtem körbetekerni a friss, zöld, még ruganyos hajtásokkal. Sem ragasztót, sem drótot, semmilyen kötözőt nem használtam. Önmagát tartja a zöld vessző-tekeret. :-) A végét betűrtem a már feltekert részek alá és kész!
5 (!) perc alatt készen volt a koszorú!!! Azonnal felakasztottam egy szögre a falon, hogy kiderüljön, nem deformálódik-e el. A saját súlyát bírja, azóta is ott lóg.
Kifejezetten tetszenek ezek a kis kunkorok a vesszőkön! :-) Azóta persze a zöld részek is kiszáradtak, de a formát megtartották, egyben van az egész.
Évszaknak és kedvnek megfelelően lehet dekorálni, de önmagában is mutatós. Rusztikus, természetes, egyszerű. Azt hiszem, még várat magára néhány kisebb-nagyobb darab a még zöldellő hajtásokból.
